
Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó
Sikeres a „Szeretem, megvédem!” kampány, mivel sok ezren érdeklődtek eddig, több ezren jelentkeztek és közülük már ezer elszánt, a haza iránt elkötelezett magyar kötött szerződést a Magyar Honvédséggel, hogy területvédelmi tartalékosként erősítse hazánk védelmét – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Hozzátette: a kampány hatására újoncként csatlakozott a tartalékosokhoz számos olimpikon, országos bajnok sportoló, Rajczi Péter exfocista és ifj. Schobert Norbert.
– Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen – mondta a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a területvédelmi tartalékosok a civil foglalkozásuk mellett hozzájárulnak a haza szolgálatához, ugyanis a legfontosabb az emberállomány, amely elhivatottságával biztosítja a haza védelmét.
A tartalékoskiképzés munka vagy tanulás mellett modulokban is elvégezhető akár hétvégenként is. A jelentkezők évi bruttó 600 ezer, azaz havi 50 ezer forintot kapnak az alapkiképzés után, a szerződéskötési díj bruttó 150 ezer forint. A behívás idejére napi alapilletmény jár. Mindezeken felül bruttó 500 ezer forint ajánlási bónuszt kap minden tartalékos, miután az általa toborzott új tartalékos elvégzi az alapkiképzést. A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160 ezer forint tartalékos-ösztöndíjra pályázhatnak, de az ösztöndíj értéke akár a 360 ezer forintot is elérheti, valamint a szakképzésben tanulók bruttó 110 ezer forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak – folytatta a miniszter.
– Az iranyasereg.hu oldalon folyamatosan fogadjuk a jelentkezéseket. Sok ezernél tartunk már, akik valamilyen formában jelezték az érdeklődésüket – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a területvédelmi tartalékos rendszer az ország egészét lefedi, a tartalékosok kiképzésük után helyben tudnak szolgálatot teljesíteni.
– Országszerte, összesen 21 helyőrségben tartanak jelenleg is a bevonult vagány, bátor tartalékos katonáink kiképzései – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe

Puzsérék a szabad drogozást követelték a Kossuth téren

Orbán Viktor irányt mutatott a jövő évre

Tisza-vagyonadó: Magyar Péterék brutálisan levinnék az értékhatárt és növelnék az adókulcsot

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó