
Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot
Magyar Péter a közösségi oldalán a napokban úgy fogalmazott, az árvíz idején nincs helye politikai vitának, helyette teljes nemzeti összefogásra van szükség. Ezzel egyáltalán nincsenek összhangban a TISZA Párt elnökének korábbi bejegyzései, amelyekben szinte kivétel nélkül a kormányt támadta, és olyan súlyos dolgokat állított, amelyeknek a valóságtartalmát a Patrióta csapata leellenőrizte.
Magyar Péter szerint nincsenek kész a 2013-ban megígért dunai gátszakaszok. A valóság ezzel szemben, hogy az Orbán-kormány több mint 9 milliárd forintból, összesen 68 kilométer hosszan javították az árvízi védelmi rendszereket többek például a Mosoni-Duna torkolati szakaszán, a Szigetközben, Visegrádon, a Kenyérmezei pataknál és Táton, az Unyi patak.
Az ellenzéki pártvezér a mobilgát rendszereket is hiányolta a legveszélyeztetettebb szakaszaszokon. Ezzel szemben Esztergomban, Nagymaroson, Visegrádon, Szentendrén, Táton és Csepelen is nemcsak vannak, hanem ki is veszik a részüket a védekezésből ezek az elemek.
Magyar Péter szerint most először láthatnak az emberek fizikai munkát végző fideszes politikust. Az igazság ezzel szemben, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nemcsak a mostani árvíznél volt az első, aki kiment a gátakra, hanem 2001-ben és 2013-ban is ott volt, de a 2010-es vörösiszap-katasztrófa helyszínén is azonnal megjelent. Mellette Áder Jánost, Szentkirályi Alexandrát, vagy éppen Dömötör Csabát is láthatták az emberek közérdekű munkát végezni, vagyis ez csak egy újabb hazugságnak bizonyult.
A TISZA Párt politikusa azt is állította, hogy sem vízügyi szakemberek, sem katonák nem dolgoznak a gátakon. Ezt az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Honvédség tájékoztatásai is cáfolják. Néhány önkormányzat ugyanakkor saját maga szervezi meg a védekezést, így ezekre a helyekre nem is vezényel egységeket az állam.
Címlapfotó: Magyar Péter Facebook-oldala
Kapcsolódó tartalmak:
Orbán Viktor Visegrádon folytatta az árvízi védekezést irányító munkát
Orbán Viktor: Tanultunk a 2013-as árvízből, meg fogjuk csinálni!

Orbán Viktor Kaposváron: sem a nemzetközi nagytőke, sem Ukrajna, sem Brüsszel nem zsebelheti ki Magyarországot

Szijjártó Péter: Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól

A Kutyapárt legalizálná a marihuána fogyasztását és termesztését

Rengeteg pénzt spórolnak meg az autósok a védett árú üzemanyaggal

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásra

Volt tiszás az egykori pártjáról: a Tisza belső vezetői köre megcsalja és átveri a támogatói közösségét

Szijjártó: a németek nyíltan megfenyegették Magyarországot az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter: A német külügyminiszter nyíltan megfenyegette Magyarországot

Orbán Viktor: Hiába tagad a Tisza, azt csinálnák kormányon, amit Zelenszkij parancsol

Szijjártó: az ukránok hülyének néznek minket, de mi nem hülyék vagyunk, hanem magyarok

Kiszivárgott egy hangfelvétel: Brüsszel egyértelműen Kijevet támogatja a Barátság kőolajvezeték ügyében

Menczer: a Tiszának az ukrán kék-sárga, nekünk a piros-fehér-zöld