
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A köztévé munkatársai csütörtök estére, a 48 perc című műsorba hívták meg a két politikust, hogy Magyarország aktuális helyzetéről beszélgessenek. A Tisza Párt arca most az árvízre hivatkozva mondta le a vitát, azt állítva, ő a gátakon fog homokzsákot pakolni. A 48 perc című műsor azonban csütörtökön este fél kilenckor kezdődne. Meglehetősen életszerűtlen, hogy Magyar Péterék sötétedés után is homokzsákokat pakolnának azon a néhány kritikus szakaszon, ahol a gátrendszereket ki kell egészíteni – írta a Magyar Nemzet.
Orbán Balázs erre úgy reagált, hogy sajnálattal értesült róla, hogy ahogy fogalmazott a Magyar Pétertől immár megszokott faragatlan stílusban tette nyilvánvalóvá, hogy nem találkoznak a vita erejéig csütörtök este. Majd felhívta a figyelmét az árvízi védekezésről mondott valótlan állításaira.
Arra szeretném kérni a Képviselő urat, hogy az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást. Az állami szervek és a kormány teszi a dolgát, Magyarország ezt is meg fogja csinálni, mint ahogy megtette 2013-ban is – amikor egyébként Ön nem Magyarországon élt. Politizálásnak pedig a mi meglátásunk szerint nincs helye a gátakon
– emelte ki.
Hozzátette, hogy Magyar Péter hónapok óta nyomasztja Magyarország politika iránt érdeklődő közvéleményét azzal, hogy a Tiszta Párt elnökével senki nem vitázik, és nem hívják a köztelevízióba.
Ezek után pedig, amikor teret és felületet kapna, angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól. Sebaj, én megvárom. Kíváncsi vagyok, hogy a következő alkalommal mi lesz a kifogás. Kifogások gyártásában, vádaskodásban ugyanis Ön eddig is világklasszis teljesítményt nyújtott
– tette hozzá Orbán Balázs.
Korábbi tartalmak:
Orbán Viktor: Tanultunk a 2013-as árvízből, meg fogjuk csinálni!

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár