
Volt ukrán parlamenti képviselő: bűncselekményekből származik az aranykonvoj pénze, amelyből Zelenszkij Magyar Pétert is támogatta
Híres vagy hírhedt lesz a párizsi olimpia? Nem elsősorban a szervezési problémák miatt, hanem azért, mert a botrányos jelenettel keresztényellenes provokációvá alacsonyított nyitóünnepség után - a gender lobbinak köszönhetően- újabb esemény borzolja a kedélyeket - fogalmazott a politikus.
Rétvári Bence a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írta: a fél világ fel van háborodva azon, hogy egy genetikailag férfi bokszoló nőkkel bokszolhat.
Se tudósnak, se sportvezetőnek nem kell lenni, elég józan ésszel gondolkodni ahhoz, hogy az ember világosan lássa, mekkora különbség van a két nem adottságai között. Mióta az LMBT-aktivisták azon dolgoznak, hogy férfiak is indulhassanak a női sportolók között, azóta hívja fel mindenki a figyelmet ennek a veszélyeire
- fogalmazott a politikus. Hozzátette: az olasz bokszolónő és az algériai - genetikailag férfi - bokszoló küzdelme után ez a vészjelzés láthatóvá is vált.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a genetikai adottságokat a jog soha nem fogja tudni megváltoztatni.
Azok, akik a diszkriminációmentesség és esélyegyenlőség jelszavát nagybetűkkel írták fel a szivárványos zászlójukra, most a világ nyilvánossága előtt vették el a női bokszolók esélyeit és sértették meg a nők méltóságát
- hangsúlyozta.
Ez lenne a progresszív liberálisok álma, hogy genetikai férfiak élhessenek vissza genetikai adottságaikkal és küldhessenek nőket a padlóra? - tette fel a kérdést a politikus, kiemelve, hogy ez a gondolkodásnak nem a főutcája, hanem a zsákutcája.
Úgy folytatta: az, hogy ki milyen életmódot él, az magánügy, az viszont úgy természetes és úgy igazságos, ha genetikai nők nőkkel, genetikai férfiak pedig férfiakkal bokszolnak, sportolnak.
A jogi különbségeket fontos eltörölni a két nem között, de ez nem a két nem jogi eltörlését jelenti. "Egyenjogúak vagyunk, de nem egyformák" - írta.
Rétvári Bence szerint azok a sportolónők, akik kiskoruk óta "tengernyi áldozatot" hoztak azért, hogy csúcsformába kerüljenek, becsületesen készültek éveken át, most nem egy sportszerű küzdelemben maradnak alul, hanem egy liberális "jogi csűrcsavar" veszi el tőlük a továbbjutás lehetőségét.
Nem azért edzettek hajnalban és hétvégén, nem azért izzadták végig a nyarakat az edzőtáborokban, nem azért mondtak le annyi mindenről, hogy most nem egyenlő felek küzdelmében essenek ki. Ennyi erővel a súlycsoportokat is eltörölhetnék a bokszban vagy azt is mondhatnák, hogy a dopping szabályok bizonyos sportolókra kiterjednek, másokra részben nem - áll a bejegyzésben.
A sport sportszerűség nélkül a lényegét veszti el. Amikor szurkolunk, a tehetségnek és a kitartásnak szurkolunk. A határokat nem ismerő liberális gender nyomulás ebbe rondít bele, a sport ünnepét akarja bekebelezni a saját ideológiai exportterületeként. Hámori Lucáért nemcsak egész Magyarország, hanem a fél sportszerető világ is szorít! Ő becsülettel készült, edzett, és a NOB igazságtalansága, hogy egy genderjogi trükkel bejuttatott ellenféllel kell megküzdenie
- fogalmazott Rétvári Bence.
Forrás: MTI / Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Volt ukrán parlamenti képviselő: bűncselekményekből származik az aranykonvoj pénze, amelyből Zelenszkij Magyar Pétert is támogatta

Az ukrán aranykonvoj pénzszállítóinak ügyvédje bevallotta, hogy tiszás aktivista

Orbán Viktor így ment locsolkodni unokáival

A cserben hagyott amerikai vidékről érkezve vált az elfeledett emberek bajnokává J. D. Vance

Menczer: Peti, nem érted! Aki az ukránokkal van, azt nem hívják meg a Védelmi Tanácsba

Menczer: ha a Török Áramlaton nem jön orosz gáz, akkor a magyar családok és a gazdaság energia nélkül marad

A Spiegel már 2024-ben megírta, hogy az ukránok a Török Áramlatot is meg akarják támadni

Kijev már tucatnyi támadást hajtott végre különböző gázvezetékek ellen, beleértve a Török Áramlatot is

Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét

Rogán Antal: nem szabad válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket hoznak

Szijjártó: a szerb hatóságok olyan terrortámadást előztek meg, amely ellehetetlenítette volna a magyar földgázellátást

Pilkington: Bizarr összeesküvés-elméletet gyárt a lehallgatási botrányban érintett „újságíró”