
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Szijjártó Péter az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén írt bejegyzése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom újabb rekordot döntött, tavaly már a 4 milliárd dollárt is meghaladta.
"Továbbá az együttműködésünk Törökországgal hozzájárul hazánk energiaellátásának biztonságához, idén ugyanis mi lettünk az első olyan Törökországgal nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál" - fogalmazott a tárcavezető.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország földgázellátása nem lenne megoldható a Török Áramlat vezeték és Törökország megbízható tranzitszerepe nélkül; tavaly mintegy 6 milliárd köbméter földgáz érkezett ezen az útvonalon Magyarországra és idén is folyamatosan megbízhatók a szállítások.
Hozzátette, hogy folyamatosan egyeztetnek az energetikai együttműködés kiterjesztéséről a kőolajkitermelés és nukleáris energia területére.
Szijjártó Péter azt írta, hogy "uniós elnökségünk alatt össze kívánjuk hívni az EU-Törökország Társulási Tanács ülését, és a kereskedelmi együttműködés fejlesztése érdekében szeretnénk megújítani az EU és Törökország vámunióját és előre szeretnénk lépni a vízumkönnyítés terén is".
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár