
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább "egy meghívólevél, egy migránsmágnes".

Magyarországnak az az álláspontja, hogy a külső határokat kell védeni - emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső határ. Hozzátette, hogy számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.
Emlékeztetett rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként megváltozott az illegális migráció útvonala.

"Nem mindegy, hogy a rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek" - hangsúlyozta az államtitkár. Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé - tette hozzá.
Az államtitkár köszönetet mondott a Szerbiába induló 24 tagú kontingensnek a szolgálatért, amellyel megvédik a határt és a közbiztonságot. Hozzátette, hogy Szerbia várja az új kontingens tagjait, és a szerb kollégák elismeréssel szóltak a magyar rendőrök munkájáról, felkészültségéről.
MTI/Fotók: MTI/Máthé Zoltán

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár