2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Menczer Tamás: Ukrajna zsarol bennünket

Az, hogy nem engedik át a Magyarországnak szánt kőolaj jelentős részét, az egy zsarolás. Mindent megteszünk, hogy megvédjük Magyarország energiaellátását! – írta legújabb videójához a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Tenyek.hu
2024. július 29., hétfő 16:32
Vágólapra másolva!

 – mondta Menczer Tamás a Kossuth Rádióban.

Úgy véli, ez természetesen teljesen jogszerűtlen, törvénytelen és ellentétes az EU-Ukrajna társulási megállapodással, amelyen feketén-fehéren benne van, hogy Ukrajna nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását.

Továbbá problémának gondolja azt is, hogy az Európai Bizottság nem lép fel.

- jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kiemelte, hogy Ukrajna mindezt akkor teszi, amikor mi az országunk történetének legnagyobb humanitárius akciójával segítünk. Az áram több mint 40 százalékát és a földgáz több mint 10 százalékát  Magyarország felől kapják, sőt a gázolajvezetéken keresztüli szállításnak több mint 10 százaléka is hazánk felől érkezik - fejtette ki.

- hangsúlyozta Menczer Tamás.

Címlapfotó: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk