
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás emlékeztetett:
Onnan indult ez, hogy tranzitzónák voltak a határon. Akkor azt mondták, hogy ezt nem lehet. Jó, akkor bezártuk. Ugyan nem értettünk egyet, de bezártuk. Akkor azt mondtuk, hogy a belgrádi külképviseleten kell beadni a menekültkérelmet. Na, most azt mondják, hogy ez se jó. Most erre már lehetne azt mondani, hogy ne bohóckodjunk.
Ugyanakkor hozzátette: nyilvánvalóan itt is politikai motiváció van a háttérben, Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal. Na, most ez nem fog sikerülni.
A politikus felidézte, hogy 2015-ben is megmondta Orbán Viktor, hogy vagy átengedjük a migránsokat Nyugat felé vagy feltartóztatjuk. A helyzet most ugyan ez.
Onnantól kezdve, hogy derék brüsszeli barátaink és nyugati barátaink mit választanak, hogy mi állítsuk meg, vagy esetleg engedjük át őket Ausztria és Németország irányába, az rajtuk múlik. Zárójel, mi 800 milliárd forintért, 2 milliárd euróért védtük eddig a magyar és egyébként az uniós külső határt, ami nemcsak lehetőség és jog, hanem kötelesség is. Ehhez semmilyen hozzájárulást nem kaptunk pozitív értelemben, de kapunk ilyen bírságokat és támadásokat, ez megint csak a politikai csata része
- hangsúlyozta.
Címlapfotó: MTI/Bruzák Noémi

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár