
Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a külügyminiszter arra kérte az embereket, hogy szavazzanak a békére az EP-választáson. A háborúból való kimaradás, Magyarország megvédése csak akkor lehetséges, ha mindenki elmegy vasárnap, és a békére szavaz, amelynek a neve Fidesz.
Elmegyünk mindenkihez, hogy elmondjuk, most háború és béke kérdésében mondhatnak véleményt, hozhatnak döntést a magyar emberek. Körülöttünk világháborús, sőt atomháborús készülődés zajlik. Hallhatjuk és láthatjuk egymás után az egyre őrültebb nyugat-európai, amerikai nyilatkozatokat
- hangsúlyozta.
És nem hagyhatjuk, hogy minket is belenyomjanak a háborúba, nem hagyhatjuk, hogy világháborúba, nukleáris háborúba sodorják Európát és benne Magyarországot
- húzta alá.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy a háborúból való kimaradásnak, Magyarország megvédésének egyetlen módja van: vasárnap mindenkinek ott kell lennie.
Arra kérem önöket, hogy vegyenek részt az európai parlamenti választáson, és szavazzanak a békére. A béke színe a narancs, a béke neve a Fidesz. És ezt holnap, az Egymillió Találkozás Napján az aktivistáink, politikusaink és támogatóink mindenkinek el fogják mondani
- fűzte hozzá.

Putyin tanácsadója belengette, atombombát dobhatnak Németországra és az Egyesült Királyságra

Menczer Tamás videófelvételekkel bizonyítja, hogy létezik a Tisza megszorítócsomagja

Orbán Viktor meglepte Ildikó nénit, ő az egymilliomodik magyar, aki gondosórát visel

Gulyás Gergely: a kormány nemzeti petíciót indít

Hiába minden, Brüsszel parancsára a megszorításokat bizony végrehajtaná a Tisza

Magyar Péter titkolja, de a szakértői folyamatosan lebuktatják a Tisza megszorítási terveit - videókkal

Czepek Gábor: a kormány február elején 100 milliárd forintos lakossági energiatárolói programot indít

Kéri László beismerte, hogy a Tisza megtenné, amit Brüsszel kér - videó

Brüsszel Magyarország ellen szorít: Weber a Tiszán keresztül akarja elfoglalni Budapestet

Rohamosan csökken a Tisza Párt népszerűsége

Takács Péter: már nem csak mi magyarok mondjuk azt, hogy állj, és ne tovább Ukrajna kapcsán

Az egy százalékos DK nekiment a Mediánnak, csalással vádolva a kutatócéget