
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A miniszter szerint nagyon fontos, hogy a NATO megőrizze védelmi jellegét.
Ezért is tartja kiemelt jelentőségűnek, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár abban állapodtak meg, hogy Magyarország kimarad abból a szerepvállalásból, amelyet a NATO az ukrajnai háborúhoz kapcsolódóan akar 31 ország részvételével megtenni.
Magyarország sem pénzt, sem fegyvert, sem katonát nem ad ehhez az együttműködéshez, azonban nem is blokkolja azt - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitér arra, hogy Magyarország tavaly már elérte, idén pedig fenntartja és a jövőben is fenntartani óhajtja a nemzeti költségvetés kétszázalékos szintjét a védelmi kiadásokra vonatkozóan. "Ezzel a NATO elit csoportjába tartozunk" - emelte ki.
Értékelése szerint Magyarország élen jár a NATO iránti elkötelezettség tekintetében, és ez a magyar emberek biztonságának a garanciája.
Elmondta, hogy az ország a továbbiakban is magas létszámmal részt vesz a katonai szervezet több nemzetközi missziójában, légtérrendészeti feladatokat lát el a balti országokban és a szomszédos országokban, valamint NATO-hadosztályparancsnokság is működik Magyarország területén.
A miniszter közölte azt is, hogy az értekezletén jelen volt az ukrán védelmi miniszter, akinek felhívta a figyelmét arra, hogy a magyar kisebbség aktívan részt vesz a háborúban. Úgy fogalmazott, hogy közülük "többen a legmagasabb, legnagyobb áldozatot is meghozták, életüket adták Ukrajnáért."
Ezért joggal várható el, hogy az ukrajnai magyar kisebbség minden korábban megszerzett jogát "megkaphassa" - tette hozzá.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár