
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Egyetlen gyerekkori álmom van, hogy egyszer kívülről rá tudjak nézni a földgolyóra – mondta Orbán Viktor, amikor találkozott a magyar űrhajósokkal: Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával. A miniszterelnök a beszélgetés alatt beszélt arról, milyen lehet az egészet látni.
Irigylem magukat! Ránézni kívülről az egészre. Az ember mindig az egészet akarja látni. Az emberiséget is lehet látni egyben, ha kívül vagyunk rajta. Ahhoz meg föl kell menni oda, ahova most maguk készülnek. Óriási kaland, büszkék vagyunk magukra
– fogalmazott a kormányfő.
A találkozón a két magyar űrhajós arról beszélt, milyen volt a kiképzésük.
Bezártak minket szó szerint hat-hét napra. Igazából öten voltunk cirka 50 négyzetméteren. A lényege az igazából az volt, hogy az űrállomás körülményeit szimuláljuk, ami azt jelenti, hogy percre pontosan volt beosztva, hogy mikor kelünk, mit csinálunk. – mondta egyikük. Hozzátették, 247-en kezdték el a kiképzést.
– A két legjobbal ülök itt a 247-ből – fogalmazott Orbán Viktor.
– Igen – felelte Kapu Tibor és Cserényi Gyula.
Forrás: Magyar Nemzet

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár