
Már az interneten keresztül is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt
A miniszterelnök kijelentette, hogy a Fidesz csatlakozni akar az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához, amelynek elnöke Giorgia Meloni.
Tudatában vagyunk, hogy vannak kérdések, amelyek megosztanak bennünket, de Giorgiával évek óta ismerjük egymást, és kormányszerepben nagyon jól dolgozik
- utalt Orbán Viktor arra, hogy a Meloni vezette olasz jobboldal 2022 óta kormányoz az országban. Megjegyezte, hogy az ECR egyes pártjaival is léteznek nézetkülönbségek, például az ukrajnai háború értékelésében.
Az Olasz Testvérek (FdI) elnökéről, Meloniról azt mondta, hogy olyan keresztény, aki szereti saját hazáját. "Most jelentős szerepet kapott Európában, és sok függ majd a döntéseitől" - fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő elmondta: az EP-választásoktól a demokrácia megerősítését és egy új jobboldali többséget vár.
Ez az Európai Bizottság kudarcot vallott a mezőgazdaságot, a háborút, a migrációt tekintve, és a gazdaság terén is, ezért most távozniuk kell (..) más bizottságra van szükség az eddigihez képest, amely kormányzásban a legrosszabbnak bizonyult
- hangoztatta Orbán Viktor.

FOTÓ: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hozzátette, hogy ezzel egy időben a jobboldal újjászületésére van szükség Európában.
A jobboldali pártoknak együtt kell működniük, két nő kezében vagyunk, akiknek megállapodásra kell jutniuk
- utalt Giorgia Melonira és a francia jobboldali Nemzeti Tömörülést (FN) vezető Marine Le Penre.
Ami a másik európai frakciót, az Identitást és Demokráciát (ID) illeti, melynek az RN, valamint a Matteo Salvini vezette Liga párt is tagja, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy több lehetőséget mérlegelnek, a többi között egy nagy európai jobboldali csoportot is. "Elsőként az számít, hogy hasznosan cselekedjünk Európáért" - szögezte le Orbán Viktor.
Az interjúban, amelyet Francesco Giubilei a Nazione Futura konzervatív szervezet vezetője készített, Orbán Viktor úgy vélte, az Európai Unió "zsarolási eszközöket" használ, Olaszország esetében gazdasági-pénzügyi nyomásgyakorlással a magas államadósság miatt, Magyarországgal szemben pedig a gender és a migrációs politika miatt.
Politikai ügyről van szó, semmi köze a jogállamisághoz. Mi ellenállunk, stratégiánk van szuverenitásunk megvédéséhez. Olaszország más, mivel Olaszország nélkül nem lehet Európai Unió, de mi tízmilliós lakosú ország vagyunk. A mi harcunk Brüsszel föderalizmusával szemben azonban példa lehet számos más európai nemzet számára
- mondta Orbán Viktor.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarország számára "nem akármilyen, hanem határainknál zajló" konfliktusról van szó, amelyben az ukrán hadseregben szolgáló magyar kisebbség tagjai is harcolnak és életüket vesztik.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Úgy vélte, hogy a háború válaszúthoz érkezett: "vagy elszigeteljük a konfliktust és diplomáciai utat találunk, vagy még inkább elmélyülünk a háborúban". Hozzátette:
ha megengedjük Ukrajnának, hogy az Olaszországtól szállított fegyverekkel Oroszországot támadja, annak következménye lesz erős orosz reakcióval, és a NATO bevonása egy lépésnyire kerül.
Kudarcosnak nevezte az EU stratégiáját, amely nem veszi észre, hogy "a tűzzel játszik". Megjegyezte, hogy az európai lakosság békét akar és nem háborút, "ami nem lehet politikai játékszer". Úgy vélte, Donald Trump korábbi amerikai elnök újraválasztása hozhat fordulatot, mert ha "Trump és az EU akarná, a háború huszonnégy óra alatt véget érne".
Megbukott az Európai Bizottság migrációs politikája is - hangoztatta, és egyszerűnek nevezte a magyar receptet.
Meg akarjuk őrizni identitásunkat és stabil jóléti társadalmi rendszerünket. Én országom határait védem, mert kormányfőként az a feladatom, hogy a magyarok védelmét biztosítsam (..) meg kell akadályoznunk illegális migránsok érkezését európai területre, senki ne jöjjön többé Európába a nemzetállamok engedélye nélkül
- fejtette ki a miniszterelnök.
A Magyarországon házi őrizetben levő, az olasz Zöldek és Baloldal Szövetségétől (AVS) az EP-be jelölt antifa aktivistáról, Ilaria Salisról Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyarok szeretik az olasz hölgyeket, "azt nem szeretik viszont, amikor egy külföldi Magyarországra jön bűncselekményt elkövetni, és magyar állampolgárokat ver meg".
Orbán Viktor úgy vélte, "a liberális óceánban egyetlen konzervatív sziget van, és az Magyarország", olyan szabadságsziget, ahol lehet bírálni a gendert, a migrációs politikákat és a háborúkat következmények nélkül.
Forrás: MTI

Már az interneten keresztül is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációt

Nyíregyházán folytatódik a háborúellenes roadshow

Orbán Viktor üzent a mindent eldöntő vb-selejtező előtt

Menczer Tamás: Magyar Péter egy rossz rongybaba, egy bábfigura, akit pórázon irányítanak

Ez már Brüsszelnek is sok volt: kiakadtak az ukránokra a korrupció miatt

Orbán Viktor: Ma nehéz baloldalinak lenni Magyarországon! + Videó

Találó: Dopeman szalmonellás csirkéhez hasonlította a Tisza Párt alkalmazását

Itt a bejelentés: már 100 ezren csatlakoztak Orbán Viktor digitális polgári köreibe

Magyarország újabb megbüntetéséről fantáziál Magyar Péter tanácsadója + Videó

Eddig nem látott képsorokat osztott meg Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlés backstage-ből + Videó

Orbán Viktor ezt a hetet is megnyerte

„A Tisza tagja vagyok, támogatom Ukrajna háborúját“ – így zajlott Magyar Péter győri gyűlése