
Brüsszel bevédi Magyar Pétert
A RIPOST elsőként szerzett tudomást arról, hogy péntek hajnalban Magyar Péter botrányos viselkedését többen is levideózták egy budapesti szórakozóhelyen, ezért a politikus az egyik vendég kezéből kitépte a mobilt, melyet később a Lánchíd mellől, a rakpart lépcsőjéről a Dunába vetett.
Az elképesztő eset odáig fajult, hogy rendőrségi ügy lett belőle.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A szükséges eljárási cselekmények folyamatban vannak, bővebb tájékoztatást a későbbiekben tudunk adni
– válaszolta a BRFK az érdeklődő lapoknak.
Az incidens éjjelén Magyar Péter nagy mennyiségű alkohol elfogyasztása után órákon át agresszíven viselkedett, kötekedett és nőket zaklatott a népszerű, belvárosi helyen. Több hölgy férfipartnere ennek következtében nemtetszését fejezte ki, amely tettlegességgel fenyegető szituációkigfajult. A történteket a bulizók folyamatosan rögzítették.
A RIPOST értesülései szerint a Tisza-párti politikus belekötött azokba is, akik telefonos felvételeket készítettek róla. A szemtanúk közül többen is megerősítették, hogy Magyar a verbális agressziót és az obszcén beszédet sem mellőzte az éjszaka folyamán. A politikus ráadásul erőszakkal kivette az egyik vendég kezéből a telefont, amit zsebre tett, majd később több szemtanú szerint beledobott a Dunába.
Miután az eset napvilágot látott, Magyar igyekezett szépíteni a történteken.
Több tucat fiatal társaságában jó hangulatú buliban táncoltunk a belvárosban. Nem tudom, mi az oka annak, hogy Magyarországon irritál valakiket, hogy több tucat fiatallal együtt táncolunk és selfizünk. A fiatalok a pultnál sorban rendelték az italokat, engem is meghívtak néhányra
- írta a közösségi médiában.
Ez azonban teljesen ellent mond a korábbi beszámolóknak, mindeközben pedig folyamatosan terjednek az incidensről készült képek és videók, amelyek a bulizók történeteit támasztják alá. Az alábbi felvételeken például a politikus a földön kúszva mászik át egy sikítozó nő lábai között.

Fotó: Ripost
Később tovább fajult a helyzet, amikor Magyar Péterből kitört az agresszív, garázda viselkedés, melynek következtében elkezdett fenyegetőzni kapcsolataira és helyzetére hivatkozva. Azt mondta, ha „valakinek nem tetszik valami”, akkor ő „bármikor el tudja intézni”, hogy tönkreteszi vagy bezáratja a szórakozóhelyet.
Ezek után egy üveg sört kezdett el szétlocsolni, mellyel saját magát is direkt leöntötte, majd odalépett az ezt rögzíteni akaró vendéghez és kicsavarta kezéből a drága telefon, amit esze ágában nem volt visszaadni.
A politikus később folytatta a kötekedést, az egyik szóváltás azonban tettlegességig fajult, amikor a RIPOSTNAK nyilatkozó szemtanúk szerint Magyar Péter megütötte az egyik bulizót. A biztonsági őrök ezt követően dobták ki a helyről.

Fotó: Ripost
Miután kitették, Magyar bizonytalan léptekkel indult el a Rakpart felé, majd többek szerint az erőszakkal eltulajdonított telefont kikapta zsebéből és a Dunába hajította.

Brüsszel bevédi Magyar Pétert

Menczer: a tiszások kifele hazudnak, és mindent végrehajtanak, amit Weber parancsol

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Fidelitas: nemet mondunk a háborúra

Menczer Tamás elárulta, hány Shell részvénye van a tiszás ellenfelének

A kegyetlen kényszersorozás már a hajléktalanokat is elérte Ukrajnában - videókkal

Szülei egyetlen támasza volt a kényszersorozás újabb magyar áldozata

Szijjártó: a Tisza Párt már a januári rezsistopot is támadja

Péntektől postázzák a nyugdíjakat – a kormány adja, a Tisza elvenné a 13. és a 14. havi illetményt

„El kell felejteni!” – eltörölné a családi adókedvezményt a Tisza-közeli közgazdász

Kapitány István már a januári rezsistopot is támadja - energiacégek vinnék a profitot

37 millió dolláros vagyonra tehetett szert Kapitány István a háborúval