
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke újabb posztban ment neki nemcsak a gyurcsányi és rogáni, hanem a független médiának is. A politikus szerint a média valóban a negyedik hatalmi ágazat, ráadásul valódi ellenőrzés nélkül. Szerinte valós eredményeket csak úgy lehet elérni, ha „közvetlenül tudunk egymással kommunikálni, ha nem a média által felépített buborékban próbálunk evickélni, hanem nyíltan kimondjuk a valóságot és azt minél több emberhez eljuttatjuk.”
Magyar a változást abban látja, ha a hatalmi elit mellett a médiaelitet is leváltja.
Véleménye szerint ma már mindenféle forráskritika nélkül vesznek át egymástól információkat még a magukat „oknyomozónak nevező portálok” is.
Ma már egymást idézi, egymásra hivatkozik a rogáni és a gyurcsányi média, és beállt a sorba sok, magát függetlenként pozícionáló sajtótermék is
– írta hozzátéve, hogy ezek a portálok nagyon jól tudják, hogy a helyreigazítás csak vicc szinten működik a hazai médiában, így nincs igazi visszatartó erő a „propaganda szennylapjainak legképtelenebb hazugságai” ellen.

Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd
Nem véletlenül van így kialakítva a jogszabályi környezet. Így tud a propaganda gondtalanul működni, így tud következmények nélkül hazudni, így tud bárkit, akár magánszemélyeket is gond nélkül tönkretenni.
Ahogy arról korábban írt a lap, nem ez az első eset, hogy Magyar Péter kiakad a magyar sajtóra. Az Indexet is többször becsmérelte már, amelyről a hírportál hivatalos közleményben fejezte ki álláspontját, viszont a legemlékezetesebb akciója mégiscsak az volt, amikor két perc után felállt az Egyenes beszéd élő adásában és kisétált Rónai Egontól, az ATV stúdiójából.
Kapcsolódó tartalmak:
Magyar Péter botránya: döntő bizonyítékok lehetnek a Dunából kihalászott telefonon
Magyar Péter ügyében a Dunában talált telefon miatt is nyomoz a BRFK
Magyar Péter többszázezres telefont tépett ki egy ismeretlen kezéből, majd a Dunába hajította
Magyar Péter megütött egy embert, erőszakkal elvett egy telefont és a Dunába dobta
Jelentkezett egy szemtanú: Magyar Péter a Dunába dobta a lopott telefont

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat