
Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik
Magyar Péter – aki egyébként korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen jár szórakozóhelyekre bulizni – péntek hajnalban egy népszerű belvárosi szórakozóhelyen mulatott. Ez a buli azonban nem ért jó véget, szemtanúk szerint ugyanis a Tisza Párt alelnöke egy elég komoly balhéba keveredett.
Az Indexnek az egyik szemtanú elmondta, hogy a közelben volt akkor is, amikor a dulakodás elkezdődött. Elmondása szerint a dolog azzal kezdődött, hogy Magyar Péter a tánctér szélén összeszólalkozott egy másik férfival.
Azt nem hallotta, hogy miket mondtak egymásnak, de a másik férfi ráfogott Magyar Péter nyakára, majd dulakodni kezdtek. Utána jöttek a biztonságiak, és szétválasztották őket. Elmondása szerint Magyar Péter indulatosan beszélt, káromkodott velük, „legalábbis ezt olvasta le a szájáról”.
Ezután a biztonsági őrök arra a konklúzióra jutottak, hogy Magyar Péter kezdte a veszekedést a másik férfi inzultálásával, és felszólították, hogy távozzon. Ő viszont nem akart menni, így végül a nyakánál fogva vezették ki a szórakozóhelyről. (Az esetről beszámoló Ripost azt írta, hogy Magyar Péter megjegyzést tett az egyik táncoló hölgyre, és annak barátjával keveredett összetűzésbe.)
Az Indexnek nyilatkozó másik szemtanú is hasonló módon, bár kicsit más szemszögből számolt be a történtekről. Ő azt mondta, hogy társaságával hajnali 2 óra körül értek a szórakozóhelyre, akkor Magyar Péter már ott volt.
Azt nem látta, hogy a dulakodás miként kezdődött, csak akkor figyelt fel a történtekre, amikor két biztonsági őr kikísérte Magyar Pétert a szórakozóhelyről hajnali négy körül. Ezzel viszont – elmondása szerint – a történet nem ért véget, ugyanis Magyar Péter a szórakozóhely előtt is balhézott még.
Azt kiabálta, hogy „ez fenn lesz a neten”, majd a biztonságiakkal is dulakodásba keveredett.
A Tisza Párt alelnöke a viselkedése alapján erősen ittas lehetett – tette hozzá. A lap információi szerint a dulakodás oka az volt, hogy Magyar Péter elvette és eldobta a az egyik őt videózó vendég telefonját. Emiatt a férfi feljelentést tett.

Menczer: Magyar Péter ovis kislányként mások háta mögé bújik

Hidvéghi: Brüsszel bábjaként azonnal támadja a Nemzeti petíciót a Tisza

Fülöp Attila: mindenkiről gondoskodunk - megkezdődött a rendkívüli tűzifaosztás

Baloldali elemző: A Tisza Párt előtt álló egyik legnagyobb kockázat: a tapasztalatlan jelöltek

Dukai Miklós: Már érkezik a plusz tűzifa a rászorulókhoz

Magyar Pétert már a saját képviselőjelöltje is meghazudtolta

Szentkirályi: amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem válunk migránsországgá - Videó

Kiderült a dátum: ekkor indulhat a roham a 2,5 milliós lakossági akkutámogatásért

Gyökeres fordulat az MKIK-nál: Nagy Elek felszámolta a „one man show-t”, Ausztriát csinál Magyarországon a kamarával

Minden gazdát kifizetnek a Bászna Gabona csődje után – rendkívüli kormányzati döntés született

A tiszás szakértő szerint a rezsicsökkentés nem jó, az adókat emelni kell

Orbán Balázs: Brüsszel, a Tisza és a DK szembemegy a magyar érdekekkel