2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
7°C Budapest

Ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay Pétert is beleállították a földbe

Menczer Tamás szerint ugyanaz a kör tűnt fel újra, amely a baloldalt eddig is támogatta - írja a Magyar Nemzet.
Tenyek.hu
2024. május 05., vasárnap 15:21
Vágólapra másolva!

- mondta új videójában Menczer Tamás.

Hozzátette: amikor meg kiderült, hogy kitől kapták az adatkezelési tájékoztatót, kiderült, hogy az is Bajnai üzlettársa, és a cégéhez van bejegyezve Magyar Péter egyesülete is.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója arra az adatkezelési botrányra utalt, amelyet a Magyar Nemzet tárt fel. Az ügy középpontjában az a kérdés áll, hogy hová kerültek azoknak az embereknek az adatai, akik Magyar Péter mozgalmának oldalára, a Talpramagyarok.hu-ra látogatva adták meg ezeket az információkat.

A honlapon az adatkezelési tájékoztatóban két olyan vállalat, az Estratos Digital GmbH és a Lundadonate.org, röviden Lunda is fel volt tüntetve, amelyek a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos körhöz kapcsolódnak. Az oldal cikkünk megjelenése után néhány órával törölte mindkét céget az adatvédelmi tájékoztatóból. Magyar Péter pedig azt állította, hogy gyakorlatilag máshonnan nyúlták le a tájékoztatót:


Ahogy ez lenni szokott, csinálunk egy politikai formációt, én akarom vezetni az országot, de ilyen-olyan dokumentumokat csak úgy kapunk valahonnan – mutatott rá Menczer Tamás. Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak Magyar Péter mögött, akik Márki-Zay Péter mögött is voltak.

Egyébként erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen az, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé.

– idézte fel Menczer Tamás.

Hozzáfűzte: most épp Magyar Péteren a sor, és akkor majd jön a következő csalódás.

Címlapfotó: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk