
Minden szavazatot megszámoltak, megvan a végeredmény: maradt a Tisza kétharmad
A közösségi oldalára feltöltött videójában tette fel a kérdést Menczer Tamás:
Ön el akar menni Ukrajnába harcolni, esetleg meghalni?
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója további kérdéseket is feltett:
Ez az Ön háborúja? Úgy gondolja vagy nem?
Menczer Tamás szerint az emberek egyértelműen azt mondanák, hogy nem akarnak elmenni Ukrajnába harcolni, pláne nem akarnak ott meghalni.
És egy háborúban, amibe bele akarnak nyomni és vinni az egész kontinenst, abban mindent elveszíthetünk. Ezt a történelemből is tudjuk jól. Elveszíthetjük, és el is veszítjük a fizikai biztonságot, a családok az egzisztenciát, házat, mindent, és ami a legfontosabb, a gyerekeink jövőjét, rosszabb esetben a gyerekeinket és az unokáinkat is
– húzta alá a politikus.
Menczer Tamás kiemelte: ez a tét, és június 9-én az vár ránk, hogy helyes döntést hozzunk.
Forrás: Magyar Nemzet

Minden szavazatot megszámoltak, megvan a végeredmény: maradt a Tisza kétharmad

Újraválasztották Lezsák Sándort a Nemzeti Fórum elnökének

Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakcióvezetőjének

A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról

Öt választókerületben változhat a végeredmény, most számolják a szavazatokat

Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is

Orbán Viktor: a jobboldali közösség teljes megújítására van szükség

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor

Lezárt állapotban találta a külképviseleti urnákat az NVB

Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök