
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
"Arra kérjük a választópolgárokat, hogy foglaljanak újra állást háború és béke kérdésében, ahogy tették ezt 2022 tavaszán" - fogalmazott Lázár János.
Az európai uniós fórumokon uniós vezetőkkel folytatott vitákhoz "Orbán Viktornak szüksége van arra, hogy önök megerősítsék, hogy önöknek is a béke az első és a béke a legfontosabb" - mondta.
Lázár János kifejtette: Magyarországon ma kétfajta párt és kétfajta politikus van. Az egyik számára az ország függetlensége, a magyar érdek a legfontosabb, Magyarország az első. A másik, aki képes elfogadni pénzt akár az "amcsiktól" vagy bárkitől, és képes az ország érdekeit feláldozni a saját politikai céljaiért. Az egyik hazában gondolkodik, a másik hajlandó feladni a haza szempontjait más, elsősorban hatalmi ambíciókért.

Az önkormányzati választással kapcsolatban azt mondta: a helyi politikában szintén kétfajta ember létezik, és így van ez Hévízen is. Az egyik csak polgármester akar lenni, míg a másik valóban tenni akar a településért, a közösségért - fogalmazott.
Lázár János arra kérte hallgatóságát, hogy június 9-én Vértesaljai Lászlóra, a Fidesz-KDNP hévízi polgármesterjelöltjére szavazzon, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, a társadalmi felzárkóztatás érdekében végzett, valamint a területfejlesztési civil munkájában is bizonyította, hogy tenni akar.
A miniszter az érdeklődők kérdéseire válaszolva támogatást ígért egyebek mellett a 80 százalékos készültségű helyi kézilabdacsarnok befejezéséhez, valamint a turizmus fellendítéséhez.

A turizmussal kapcsolatban megjegyezte: közismert, hogy Hévíz a jobb módú és gazdagabb településekhez tartozik, amiért a hévízi emberek keményen megdolgoztak.
"Ezt a munkát, ezt az eredményt, ezt a küzdelmet, hogy összeraktak egy várost kockáról kockára, nagyrészt állami támogatások nélkül, saját bevételekből, nem szabad veszni hagyni. Nem szabad hagyni, hogy a turizmus területén megváltozott divatok miatt Hévíz lefele induljon el" - fogalmazott.
Lázár János azt mondta, a következő tíz évben nagy változások lesznek a turizmusban, a turisztikai fogyasztási szokásokban, ezért Vértesaljai László személyében olyan városvezető kell, aki tud erre reagálni.
MTI/Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

Magyar Péter: a Tisza-kormány célja egy működő ország megteremtése

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter