
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
A kormánypárti politikus a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban úgy fogalmazott: mindez egyértelműen kiolvasható abból a tegnap nyilvánosságra hozott nyilatkozatból, amelyben "Karácsonyék világosan elmondják, hogy támogatják a genderideológiát, sőt, kötelezővé tennék az oktatását a magyar gyermekek számára."
Hozzátette, a nyilatkozat egyik pontja szerint LMBTQ-inkluzív oktatást vezetnének be a magyar iskolákba. "Ők beengednék a Soros-szervezeteket és az LMBTQ-aktivistákat a magyar iskolákba. Azokat az aktivistákat, akiknek a gyomorforgató tevékenységét Nyugat-Európában évek óta szörnyülködve nézzük a televízióhíradóban" - magyarázta Hidvéghi Balázs.
Hozzátette: a baloldal támadja az alaptörvénynek azt a részét is, ahol a hagyományos családmodellt védik.
Vagyis Karácsonyék szerint az apa nem férfi, az anya pedig nem nő
- jelentette ki, majd úgy folytatta: eltörölnék a gyermekvédelmi törvényt is.
"Azt a jogszabályt, amely pont a genderideológia ellen védi a magyar gyermekeket, amely miatt egyébként Brüsszel évek óta támad minket" - mondta Hidvéghi Balázs, aki szerint jól látható, hogy Karácsonyék "Brüsszel alázatos szolgái."
"Nem érdemelnek még egy esélyt sem Budapesten, sem az országban" - hangoztatta.
Címlapfotó: Facebook/Hidvéghi Balázs hivatalos oldala

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt