
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
„Minden a legnagyobb rendben“ – ezzel a szöveggel nyugtatta az elmúlt évek egyik legnagyobb csalási botrányának sértettjeit Magyar Péter bizalmasa és a legszűkebb stábjának tagja azután, hogy a bűnbanda vezetőjét már letartóztatták. Erről az ügyben indult eljárásban több tanú is beszélt.
Az iratokban az is fellelhető, hogy S. Mária az egyik károsultat azzal vezette meg a piramisjáték összeomlása előtt, hogy ő maga is befektetett az üzletbe, így nem kell aggódnia.
Egy másik sértett pedig arról beszélt, hogy a csalási ügy főkolomposának letartóztatása után a nő volt az, „aki az ügyletek tovább folytatásában aktív módon működött közre”.
Volt persze olyan személy is, akit nem sikerült csőbe húzni, miután az illető jogi képviselője nemcsak a csalás, hanem a pénzmosás gyanújára is figyelmeztette ügyfelét.

Fotó: Metropol
Emlékezetes, a bűnügy szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, S. Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert személyeket és alvilági figurákat is.
Az ikerpár által irányított szervezet közel nyolcmilliárd forintot szedett össze jó befektetést ígérve, de alig 1,5 milliárdot fizettek vissza a megtévesztett embereknek.
Az ügyben már jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben. S. Mária a jogerős ítélet szerint összesen 350 millió forintos kárt okozott.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár