
Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora
Emberi méltóságában sértett meg több millió embert Magyar Péter egy utcai fórumán, ahol kihaló állatfajtának nevezte a fideszeseket.
Ez a gyalázkodó, gyűlöletkeltő hangnem jellemző Magyar nyilvános szerepléseire, illetve munkatársainak korábbi megszólalásaira is.
Mindez kísértetiesen emlékeztet a 2022-es választási kampányra, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje trágyával etetett gombákhoz hasonlította a kormánypárti szavazókat, illetve ostobáknak, agymosottaknak nevezte a vidékieket.
Szintet lépett Magyar Péter a gyűlöletkeltésben, a tiszaföldvári fórumán ugyanis úgy fogalmazott:
mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta.
A Tisza párt alelnöke korábban is tett botrányos kijelentéseket, fenyegetőzött például azzal, hogy június 8-án a Hősök terén nem lesznek békések, azt a tömeget nem lehet majd megállítani.
Az alapvető emberi normák semmibe vétele, a személyeskedő és fenyegető hangnem jellemző Magyar kollégáira is. Az egyik fontos háttérember, aki a párt „operatív tisztjeként” segíti a rendezvények, tüntetések, utcai fórumok szervezését, Radnai Márk, a Jobbik korábbi kommunikációs igazgatójának, az „impexes” Radnai Lászlónak a fia. Radnai Márk filmrendező neve nem ismeretlen a médiafogyasztók számára, ugyanis 2015-ben durván megfenyegette Koltai Tamás színikritikust, aki állítólag többször leszólta már Radnai munkáját.
Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!
A Tisza párt egyik európai parlamenti képviselőjelöltje 2022-ben agymosott népnek nevezte a magyarokat. Kollár Kinga egy Facebook-bejegyzésében azt írta:
Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok.
Magyar Péter és munkatársainak kijelentései a baloldal 2022-es miniszterelnök-jelöltjének ámokfutását idézik. Emlékezetes, hogy Márky-Zay Péter többek között
trágyával etetett, sötétben tartott gombákhoz
hasonlította a kormánypárti szimpatizánsokat, de elhangzott az is, hogy ostobák és aberráltaknak. A vidéki embereket is mélyen sértő kijelentéseket tett a hódmezővásárhelyi polgármester, például azt állította, hogy
ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

Orbán Balázs: Vége a globalista korszaknak, kezdődik a nemzetek új kora

Menczer Tamás: Egy tiszás bábkormány megsarcolná a magyar családokat

A volt miniszterelnök-jelölt vitte be a gyomrost Magyar Péternek: Ha hatalomra jutna, tönkre tenné Magyarországot (VIDEÓ)

Újabb jel, hogy Magyar Péter vereségre készül: már a „alteregója” is arról ír, hogy nem lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nyerne

Orbán Balázs Winston Marshallnak: a liberális világrend korszaka lezárult

Föllázadt a volt Tisza-aktivista: A választóknak joguk van tudni a színházról, amit Magyar Péterék művelnek az országban

Kiszivárgott Zelenszkijék terve a magyar választások befolyásolására: így csalnának a Tisza Párt javára

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány nem fogja engedni a magyar emberek pénzének Ukrajnába küldését

Budai Gyula a belügyminiszterhez fordult Ruszin-Szendi Romulusz fegyverbotránya miatt

Kocsis Máté: Ettől totál idegbajt kapnak a tiszások és a DK-sok

Panyi Miklós: januártól indul az egymillió forintos otthontámogatási program a közszférában dolgozók számára

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól