
Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek
„Mint nő úgy gondolom, mélységesen elkeserítő, hogy ilyen lelki bántalmazásban és fenyegetésben kellett élnie egy ilyen álságos, arrogáns, erőszakos férfi mellett, aki sértettségében és a hatalmi éhségében odáig süllyedt, hogy beállt baloldali politikusnak” – fogalmazott a Demokrata hetilapnak adott interjúban Vitályos Eszter kormányszóvivő arra a kérdésre válaszolva, hogyan építheti valaki politikai karrierjét épp a családja elárulására, mint ahogy ezt Varga Judit volt férje, Magyar Péter tette.
De nem ő az első baloldali üdvöske, jó néhányan felbukkantak már a baloldalon, akikről aztán bebizonyosodott, hogy hosszabb távon sem alkalmasságuk, sem tapasztalatuk, sem tehetségük nincs, úgy gondolom, hogy ebben az esetben is ez fog történni. Mit várhatunk el egy olyan embertől, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazta a feleségét, aki ország-világ előtt kifordul önmagából és a dollárbaloldal szekerét tolja? Hogy tudna ő hitelesen képviselni bárkit is?
– hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Fotó: MTI/Lakatos Péter
Mint mondta, Magyar Péter csak egy újabb baloldali politikus immár, egy újabb baloldali párttal, már most kezébe vette őt a dollárbaloldal, a Bajnai-féle politikai koordinációval.
„Azon a térfélen mindig ugyanaz történik, a fizető gazdák nem változnak, csak a kirakat. Nem véletlen, hogy pártszövetségünk negyedik kétharmados győzelmét aratta, mert mi nem a levegőbe beszélünk, hanem a magyar emberekért dolgozunk” – tette hozzá Vitályos Eszter.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter kapcsán a kormányszóvivő elmondta: egy olyan erős nő, aki mindig a gyermekei érdekeit nézte , emellett pedig kiváló szakember.

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak

Színarany WC-t találtak Zelenszkij legszorosabb üzlettársának otthonában

Orbán Viktor nemcsak a nézettségben verte rommá Magyar Pétert

Korrupció árnyékában: felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert