
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra.
A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat - fogalmazott a miniszter.
Jó hír - tette hozzá -, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz.
A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt.
A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti
- mondta Varga Mihály.
Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy "Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük. Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük juttatásaikat" - hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója.
A mai háborús időkben még fontosabb hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indítottuk el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig több mint 10 ezer életet mentett meg. Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában
- tette hozzá.
A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára - mondta Nyitrai Zsolt.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár