
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A lap keddi számában megjelent interjúban az államtitkár emlékeztetett, hogy március elsején jelent meg az első jogszabályi változás, a kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálat a gyermekvédelemben dolgozó vezetőknek. Ennek további kiterjesztése várható - tette hozzá. A következő változást a parlament tavaszi ülésszakában a gyermekvédelmi törvénycsomag fogja jelenteni, ami további szigorításokat, segítségeket, fejlesztéseket és a gyermekvédelmi rendszer megerősítését fogja tartalmazni - fogalmazott.
Elmondta, hogy még tartanak az elrendelt rendkívüli hatósági ellenőrzések az ország 530 gyermekvédelmi intézményében. Egyrészt vizsgálják, hogy a gyermekotthonok napi működése megfelel-e a szabályoknak, és különösen célba veszik a gyermekbántalmazási eseteket. Kiemelte, hogy 2018-ban bevezették azt a minden intézmény számára kötelezően alkalmazandó protokollt, amely szerint a gyermekbántalmazási esetek nem maradhatnak következmények nélkül, minden ilyen esetben jegyzőkönyvet kell készíteni, és indokolt esetben feljelentést kell tenni. Ennek az ellenőrzése zajlik most, hogy le lehessen vonni a következtetéseket, hogy kell-e még szigorítani ezen a protokollon.

A kormány álláspontja egyértelmű: semmilyen bántalmazást nem fogadunk el, és nincs tolerancia a pedofília kapcsán - jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a benyújtandó gyermekvédelmi törvénycsomagban, ha kell, akkor további szigorításokat fognak bevezetni.
Hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelmi törvényt 2010 óta minden évben módosították. A legfontosabb változások között említette, hogy 2014-től a nevelőszülőknek foglalkoztatási jogviszonyuk van, bért kapnak, nevelőszülőknek is jár a gyed, a nevelési ellátmányt pedig 25 százalékkal megemelték.
Szólt arról is, hogy a szociális és gyermekvédelmi területre 2010-ben 325 milliárd forint jutott, míg idén ez az összeg a négyszeresére, 1463 milliárd forintra nőtt. Ezen belül csak a gyermekvédelmi intézményekre negyvenmilliárd forint helyett 127 milliárd forint jutott.
Az elmúlt években többször módosult a büntető törvénykönyv, majd 2021-ben a parlament elfogadta Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét. Rengeteg olyan módosítás volt, ami egyetlen célt szolgált, a gyermekek védelmét. A mostani gyermekvédelmi törvénycsomag ugyanezt fogja szolgálni - fogalmazott az államtitkár.
Arra is kitért, hogy a baloldal az ilyen típusú javaslatokat sokszor nem támogatta a parlamentben. "Ebben a kérdésben a kormánypárti frakciók csak magukra számíthatnak. Nekünk kell kidolgozni a törvényt, hogy megvédjük a gyermekeket, a gyermekotthonokat, valamint az ott dolgozókat" - mondta Fülöp Attila a Magyar Nemzetnek.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár