
Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának
A tárcavezető, mielőtt útnak indult volna a NATO brüsszeli külügyminiszteri tanácsülésére, rámutatott, hogy a találkozó napirendjét ezúttal is az ukrajnai háború fogja uralni, ahogy több mint két éve mindig.
Ennek kapcsán pedig kijelentette, hogy a NATO védelmi szövetség, és Magyarország ellen fog állni azon javaslatoknak, amelyek támadási szövetséggé alakítanák át, miután ez súlyos eszkalációs fenyegetéssel járna.
Úgy vélekedett, hogy erről a témáról a keleti tagállamok tudnak a leghitelesebben beszélni, amelyek a fegyveres konfliktus közvetlen szomszédságában élnek.
"A háború szörnyű, természetesen elítéljük, a háborúban emberek halnak meg a szomszédunkban, de mégis ismételten, újra meg újra világossá kell tenni, hogy ez nem a mi háborúnk. Ez nem Magyarország háborúja, de még csak nem is a NATO háborúja" - közölte.
Majd a kétnapos tanácskozás legfontosabb céljaként ennek az állapotnak a fenntartását nevezte meg, vagyis annak elkerülését, hogy az ukrajnai háború az észak-atlanti szövetség háborújává váljon.
"Mi azt szeretnénk, ha érvényben maradnának azok a közös döntéseink, amelyeket immáron több mint két esztendeje hoztunk közös akarattal, konszenzussal, egyhangú szavazással. Ezek úgy szólnak, hogy a NATO nem részese az Ukrajnában zajló háborúnak, és mindent meg is kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a NATO és Oroszország közvetlen konfliktusát a következő időszakban" - idézte fel.
Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy vannak ezzel ellentétes szándékok, tervek, és készülnek ezzel ellentétes előterjesztések, amelyek "az eddig vörösnek hitt vonalak egy részét bizony átlépnék".
Szavai szerint ezen terveknek egyfajta előképei voltak az elmúlt hetekben látható nyilatkozatok nyugat-európai politikusok részéről, akik nem zárták ki adott esetben még a katonák küldését sem Ukrajnába.
"Magyarország ellen fog állni minden egyes olyan javaslatnak, amely adott esetben az Ukrajnában zajló háború eszkalációjához, egy világháború közvetlen fenyegetéséhez vezetne, illetőleg amely javaslatok a NATO és Oroszország közötti konfliktus kialakulását vetítenék előre" - jelentette ki.
"Mi, magyarok az elkövetkezendő két napban sem fogunk támogatni egyetlenegy olyan javaslatot sem, amely a NATO-t közelebb vinné a háborúhoz, vagy amely a NATO-t védelmi szövetségből támadási szövetséggé alakítaná át" - tette hozzá.
"Abban reménykedünk tehát, hogy a következő két nap során is a NATO külügyminiszteri tanácsülésén is győzni fog a józan ész, a béke és a biztonság iránti vágy fog felülkerekedni" - összegzett.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Orbán Viktor: nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának

Szijjártó Péter nem kímélte a magyarul posztoló Zelenszkijt a kárpátaljai magyarok helyzete miatt

Eddig sosem látott videó került ki az internetre a verekedő Magyar Péterről

Orbán Balázs szerint a végén csak kiderült az igazság

Orbán Balázs: Magyar Péter is pontosan tudta, hogy a brüsszeli főnökei g*ci nagy háborúra készülnek

Deák Dániel leleplezte a Tisza Pártot – őket képviselik valójában

Orbán Viktor világosan leszögezte, mi a választás tétje

Orbán Viktor: Azért kellett hozzányúlni a stratégiai olajtartalékhoz, mert Zelenszkij elzárta a Barátság kőolajvezetéket

Magyar Péter lebukott, tudja, mi vár Európára: „G*ci nagy háború lesz”

Menczer: Rábíznád a családod, a gyerekeid jövőjét egy olyan emberre, aki g**i nagy háborúra készül?

Friss felmérés: stabil jobboldali többség születhet az egyéni választókerületekben április 12-én

Hidvéghi: Magyar Péter lelepleződött, háborúpárti és ukránpárti kormány alakítására bérelték fel