
Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet
„A főpolgármesteren erőt vett a kapuzárási pánik és kapkodni kezdett. Zárt körben már Karácsony Gergely is beismerte, hogy hiba volt a nagykörúti kerékpársáv kialakítása” – írta Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt Facebook-on.
„A főpolgármester azért ideges, mert érzi, hogy a választások közeledtével elveszítheti a hatalmát. Azt pedig tudja, hogy hibát hibára halmozott a budapesti közlekedésben is. Ijedtségében most elismerte, hogy hiba volt a nagykörúti biciklisávok kijelölése” – kezdte videóját Szentkirályi Alexandra.
A videóban elmondta, hogy Karácsony zárt körben találkozott budapesti vállalatvezetőkkel, ahol magyarázkodásba kezdett, és zárt ajtók mögött elismerte, hogy követtek el hibákat. „A Nagykörút akkor válik élhetővé, ha vannak szolgáltatások is, ezeknek viszont parkolóra van szükségük” – mondta.
A főpolgármester felelőtlen döntései így is naponta tízezrek életét nehezítik meg. Nevetséges és szomorú, ahogy most a kampányban magyarázkodni próbál. Budapest többet érdemel egy pánikolva kapkodó főpolgármesternél. Karácsonyék nem érdemelnek még egy esélyt. Változást Budapesten!
– hangsúlyozta Szentkirályi.
Forrás: Mandiner / Borítókép: MTI/Mohai Balázs

Baloldali hisztériakeltés az utakon, holott még a fuvarozók 1 százaléka sem tüntet

Frei Tamás szerint Ukrajnának engednie kell, ha véget akar vetni a háborúnak

Orbán Balázs: Az európai vezetők többé nem a béke feltételeit keresik

Kocsis Máté: Hogy tessék? - Videó

Orbán Viktor: A pénznek jobb helye van az Alföldön, mint a ripityára lőtt Donbaszban

Lázár János: megdöbbentő, hogy egy bíró úgy dönt, hogy betilja az igazságot

Menczer: a Tisza az árakat felnyomná, a rezsicsökkentést meg elvenné

Magabiztos Fidesz előny, nyílik az olló a kormánypártok és a Tisza Párt között

Orbán Viktor: újabb fontos pillanat az országépítésben

A harmadik világháború előszobájában vagyunk - videóval

Orbán Viktor: Ha egy országnak nagy a szíve - videóval

Magyar Péter és a Tisza Párt kettős mércéje: pride igen, Bors nem