
Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott
Láng Balázs egy friss cikk szerint megpróbálta kimagyarázni saját szerepét, egyúttal Magyar Péter külföldi támogatását, de kísérlete nem járt sikerrel.
Láng neve a napokban került újra elő idehaza, mégpedig amiatt, mert, amint az a Blikk felvételén jól látható, őt ölelgette Magyar Péter a múlt hétvégi tüntetésen, a színfalak mögött. Láng Balázst korábban is szoros szálak fűzték a baloldalhoz, néhány évvel ezelőtt például Márki-Zay Péterért rajongott, 2019-ben az MSZP kampányának egyik kulcsembereként dolgozott, 2007-ben, a Gyurcsány-kormány idején pedig a soha meg nem épült kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgató volt.
A Magyar Hang csütörtökön közölt egy írást, amelyben Láng azt állította: nincs formalizált kapcsolata Magyar Péterrel, és a demonstráción találkozott vele életében először, két másodpercre.
Ehhez képest Láng egy Magyar Pétert támogató Facebook-csoportban mozgósít a külföldi magyarok között, ahol a kormány megbukásáról, és Orbán Viktor miniszterelnök börtönbe zárásáról értekezett.
Ennél is beszédesebb, hogy Láng Magyar Péter közeli tanácsadójaként tünteti fel magát. Az online csoportban azt írta a tagoknak, hogyha más keresi meg őket bármilyen adatgyűjtéssel, azt jelentsék, de amit ő tesz közzé, az ellenőrzött, abban meg lehet bízni.
...a legbelső köröknél ellenőrizve, hiteles forrásból alátámasztva teszem. Ha bármilyen kérdésetek van, vagy bizonytalanok vagytok a megkeresések tengerében, akkor privátban forduljatok hozzám bizalommal!
– írta a Magyar Nemzet információi szerint.

Fotó: Facebook
Lényeges az is, hogy a saját bevallása szerint a legutóbbi tüntetésre ő szervezte a rövid üzenetek kivetítését, mégpedig Magyar Péter kérésére.
Ezt konkrétan így fogalmazta meg: „Magyar Péterék kérésére invitállak Benneteket egy kis közös gondolkodásra, a legjobb válaszok kikerülhetnek az április 6-i tüntetésen a kivetítőre!”
Mindemellett – a lap úgy tudja – Láng több angliai csoportot is működtet, de más országokban is hasonló online mozgósítást szervezne. Politikai alapállását kellően tükrözi az a megjegyzés, amelyet Magyar Péter megjelenéséhez írt: „A háború megkezdődött! Nincs visszaút, megyünk előre!”

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt

Egyre kevésbé mernek megbízni Magyar Péterben a saját szimpatizánsai

Újabb pofon Magyar Péternek: kiderült, mennyien várják Orbán Viktor győzelmét

Már több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációt

Magyarországra hivatkozva nyilvánítja terroristaszervezetté az USA az Antifát

Orbán Viktor rajza is eladó a DPK webshopjában

Orbán Viktor: Donald Trump szava számít, a rezsicsökkentés él

A Tisza német testvérpártja januártól visszaállítja a sorkatonaságot