
Elkezdődött az első háborúellenes gyűlés Győrben, itt követheti élőben!
Deák Dániel politológus hívta fel rá a figyelmet egy keddi Facebook-bejegyzésében, hogy a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatójának pdf-változatában Bárdos Barnabás neve szerepel a szerző rubrikában.
Bárdos korábban a baloldali tüntetéseken rendszeresen feltűnő színész-aktivista által alapított mozgalomnak, a noÁrnak a pénzügyekért felelős menedzsere volt.
A noÁr embere is képbe került
A tevékenységét a minap beszüntető noÁrról ismert: azokkal az amerikai cégekkel dolgoztak együtt, amelyek érintettek voltak a dollárbaloldal-botrányban, vagyis a külföldről finanszírozott kampányfiaskóban.
A mozgalom adatkezelését részben a DatAdat végezte, így például a Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó céghálóhoz kerültek azoknak a személyes adatai, akik ezeket megadták noÁr webshopjában, akik előfizettek vagy feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, vagy az ő felületükön regisztráltak valamely tüntetésre.
Magyarék múlt héten kipattant adatkezelési botránya néhány nap leforgása alatt terebélyesedett egy szétágazó, jogszerűségi aggályokat is felvonultató üggyé.
Az első dominó akkor dőlt el, amikor a Magyar Nemzet múlt csütörtökön megírta, hogy a datadatos csapat állhat a Talpramagyarok.hu mögött. Ugyanis a mozgalom weboldalának adatkezelési tájékoztatójában a cégcsoporthoz tartozó két entitás is szerepelt.
Lunda és Estratos
Ezek egyike az Estratos Digital GmbH, egy bécsi székhellyel alapított digitális ügynökség volt, amely főleg a progresszív politikai mozgalmak segítésére koncentrál. Ügyvezetője Bajnai Gordon kormányának volt titokminisztere, a DatAdat-cégcsoport vezető figurája, Ficsor Ádám.
A cégadatokból kiderül, hogy a vállalat gyakorlatilag azonos a DatAdat-cégcsoport korábbi osztrák leányvállalatával, a DatAdat GmbH-val, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek Ficsorék.
A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is az egykori baloldali titkosszolgálati miniszter, s az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd DatAdat GmbH címével.
Emlékezetes, ehhez az Ausztriában bejegyzett céghez érkezett az Amerikából küldött guruló dollárok jelentős része. A DatAdat GmbH-t bízta ugyanis meg Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma a baloldal kultúraváltónak titulált kampánya lebonyolításával. A bécsi székhelyű cég nem kevesebb, mint 1,4 milliárd forintot zsebelt be az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének mozgalmától.

Fotó: MTI/Komka Péter
Kihúzták a tájékoztatóból a datadatos cégeket
Magyarék mozgalmának adatvédelmi tájékoztatójában a feltűnő másik entitás a Lundadonate.org, vagy röviden Lunda volt, amely a DatAdat által fejlesztett adománygyűjtő platform. A Lunda angol nyelvű oldalán, a Rólunk menüpontban korábban anyacégként még a DatAdat szerepelt, mára viszont az Estratos.
Miután ezt a Magyar Nemzet megírta, felgyorsultak az események. Ugyanazon a napon – vagyis múlt csütörtökön – Szigetvári Viktor, a DatAdat ügyvezetője először közleményben tagadta, hogy a cégháló bármilyen üzleti kapcsolatban állna Magyarral vagy a mozgalmával, ám néhány órával később furcsa, önleleplezésnek is értelmezhető változás történt a Taplramagyarok.hu honlapján.
A mozgalom adatkezelési tájékoztatójából ugyanis hirtelen eltűnt az Estratos és a Lunda, miközben a változás tényét semmilyen módon nem jelezték a weboldalon.
Szürreális magyarázat
Másnap a Mediaworks elérte Magyar Pétert, aki azzal a magyarázattal állt elő, hogy egy másik szervezettől gyakorlatilag lenyúlták az adatkezelési tájékoztatót. Szó szerint így fogalmazott: „Valakitől kaptunk egy adatvédelmi tájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni.”
Kérdés, ha Magyarék pusztán a mintát vették át valahonnan, akkor miként kerülhettek abba olyan tartalmi elemek, amelyek nem felelnek meg a tényeknek a Talpramagyarok.hu vonatkozásában.
Erről, valamint az adatkezelési tájékoztató forrásáról és az „átvétel” körülményeiről írásban érdeklődtünk Magyar mozgalmánál, ám eddig semmilyen választ nem kaptunk.
Magyarék tisztázatlan eredetű, részben vagy egészben kitöltött adatkezelési tájékoztatója jogszerűségi aggályokat is felvet. Amint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke lapunk kérdésére korábban rámutatott: a Talpramagyarok.hu adatkezeleője mindazokkal szemben nem járt el tisztességesen és jogszerűen, akik a honlapon esetleg hozzájárulásukat adták az adatkezeléshez, amennyiben a dokumentumban tényleg nem valós információk voltak megadva.
Vélhető szabálytalanságok sora
További szabálytalanságok is történhettek, ugyanis lapunknak több olvasó is arról számolt be, hogy a beleegyezésük nélkül kéretlen agitáló üzeneteket, hírlevelet kapnak Magyar Péter csapatától.
Egyikük elmondta, hogy miután küldött egy üzenetet az [email protected] e-mail-címre, annak ellenére kapott szavazásra buzdító promóciós üzenetet, hogy ehhez nem járult hozzá.
Pétervalvi Attila szerint ha történt ilyen eset, annak is megkérdőjeleződik a jogszerűsége, hiszen csak annak lehet hírlevelet küldeni, aki erre a szolgáltatásra egyértelműen jelentkezett.
A NAIH elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a politikai véleményre vonatkozó információ – mint amilyen például a hírlevélre történő feliratkozás – szenzitív adatnak minősül, ezért a kezelésének is szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie.
Megsértett szuverenitás?
A datadatos kör Magyar Péter mozgalma körüli felbukkanását követően a Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálódni kezdett, nevezetesen a külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk miatt.

Elkezdődött az első háborúellenes gyűlés Győrben, itt követheti élőben!

Újabb bevándorláspárti tiszásról hullt le a lepel + Videó

Plakátkampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom

Már online is kitölthető a nemzeti konzultáció + Videó

Szentkirályi Alexandra elárulta, miért nem fog nyerni a Tisza Párt soha + Videó

Orbán Viktor olyan szállítmányt kapott, amit most már bárki megszerezhet

„Ma Győr, háborúellenes nagygyűlés” + Videó

Orbán Viktor: Míg Európa a háború felé sodródik, Magyarország a békét és a családokat építi

Orbán Viktorral és sztárfellépőkkel indul az első háborúellenes gyűlés

Jó hír a IX. kerület MÁV-telepén élőknek

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán