
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
„Nagy megtiszteltetés ért a napokban, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök úr felkért, hogy vállaljam el a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság vezetését, egyúttal pedig a kormányszóvivői feladatok ellátását is” – jelentette be Vitályos Eszter a csütörtök esti Facebook-bejegyzésében.
A Fidesz országgyűlési képviselője, egyben Csák János kulturális és innovációs miniszter helyettese a kormányfő felkérését elfogadta, ami azt is jelenti, hogy miniszterhelyettesi megbízatása véget ért a Kulturális és Innovációs Minisztériumban.
„A parlamenti államtitkárság élére Zsigó Róbert érkezik, akinek sok sikert, erőt és kitartást kívánok!” – írta, egyben megköszönte kollégáinak a tárcánál végzett közös munkát.
Azt is megjegyezte, hogy kormányszóvivőként is marad Pilis–Dunakanyar országgyűlési képviselője.
A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt!
Vitályos Eszter 2014 és 2018 között a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára volt, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumában folytatta a munkát ugyanebben a pozícióban. A parlamentbe 2021-ben került be L. Simon László helyére - írja a Magyar Nemzet.
A 2022-es országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett a szentendrei választókerületben. A kormánypárti politikus a főpolgármester-jelöltként induló Szentkirályi Alexandrát váltja a kormányszóvivői poszton.
Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár