
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Felmentette bírói tisztségéből a köztársasági elnök 2023. december 6. napján kelt határozatával Erőss Mónikát, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét 2024. július 10. napjával, az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltésére tekintettel – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az Országos Bírósági Hivatal (OBH). Mint írták, Erőss Mónika 2024. január 11. napjától kezdődően szabadságát, illetve felmentési idejét tölti, mely időszakban munkát már nem végez.
Kiemelték, Erőss Mónika a 2024. március 15. napján megtartott eseménnyel, illetve fia, Magyar Péter sajtóban tett nyilatkozatával kapcsolatban arról tájékoztatta az OBH elnökét, hogy fia politikai tevékenységéhez segítséget nem nyújt, az esemény szervezésében nem vett részt, fiát édesanyaként, az otthoni feladatok átvállalásával támogatja.
Ezenkívül az OBH elnöke, Senyei György felhívta az elnökhelyettes asszony figyelmét arra, hogy az alaptörvény 26. cikke (1) bekezdésének harmadik mondatára, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 39. § (1) bekezdésére tekintettel bírói szolgálti viszonyának fennállása alatt politikai tevékenységet továbbra sem végezhet – közölte a hivatal.

Fotó: Magyar Péter/Facebook
Mint arról korábban beszámoltunk, érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet Hont András egyik Facebook-bejegyzésében. Az újságíró Magyar Péter jogász szavait idézve azt írta, hogy a március 15-i tüntetés szervezésében a legtöbbet Magyar öccse, barátnője és édesanyja segített.

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat