
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Mint ismert, egy tavalyi, a Krónika című erdélyi lapnak adott interjúja, illetve az abban édesapjáról, Sulyok Lászlóról mondottak miatt Karsai László és Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja az államfőt, aki szerintük az elhangzottakból politikai tőkét akar kovácsolni.
Sulyok Tamás még az Alkotmánybíróság elnökeként arról beszélt, édesapja a Rákosi-rendszerben halálos ítélete miatt évekig bujkálni kényszerült, a családot pedig még a nyolcvanas években is megfigyelték.
Karsai szerint ez tévedés, ráadásul ha bujkált, alighanem a szélsőjobbos kapcsolatai miatt tette; a történész egyenesen náci kollaborációval vádolta meg Sulyok Lászlót, mondván, az akkori ügyvéd 1944-ben egy megyei lapban szélsőjobboldali hangvételű cikket publikált – bár később a bíróságon három tanú állította, hogy utóbbit nem ő írta.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Sulyok Tamás első nagyinterjúját a Mandinernek adta, amelyben Sulyok Lászlóról is kérdezték.
Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom. Méltatlan helyzet, ami – lévén a családomról van szó – komoly fájdalmat okoz. Azt tudom elmondani, hogy a rendszerváltást megelőzően mint a legtöbb magyar számára, úgy a mi családunkban is tabu volt a múlt. De létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam.
Ezt ismételni nem kívánom, értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném. A parlament engem, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek
– szögezte le a hetilapnak az államfő.
Arra a kérdésre, hogy az említett cikkhez köze lehetett-e édesapjának, így reagált: „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, így elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár