
Donald Trump: Orbán Viktor különleges ember + videó
Crosetto hibás jelzésnek és módszertani tévedésnek nevezte a pénteki berlini hármas találkozót, mert szerinte az gyengíti a demokratikus országok alkotta frontot.
"Micsoda hiba ez az előre rohanás! Ha nem vagyunk egységesek, Putyint segítjük győzelemre" - hangoztatta az olasz jobbközép kormány védelmi minisztere a La Repubblica című napilapnak nyilatkozva.
Olaf Scholz német kancellár az Emmanuel Macron francia elnökkel és Donald Tusk lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után bejelentette: új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet az Oroszországgal szembeni háborújában.
"El kell kerülni a hangzatos bejelentéseket, a megosztottságot, a kettesben vagy hármasban tartandó találkozókat, miközben Európában huszonheten vagyunk" - mondta Crosetto az Európai Unióra utalva.
A védelmi miniszter az általa hangzatosnak tartott közlések példájaként említette a francia és a lengyel részről elmondottakat, miszerint a NATO katonái már Ukrajnában vannak.
Olaszországban "mindenki aggódik, és sokan félnek" az ukrajnai háborús helyzet esetleges rosszabbodása miatt - mondta.

Fotó: Guido Crosetto hivatalos Facebook-oldala
"Valljuk be, hogy a hatvanmilliós Olaszországban igen kevesen állnak készen háborúba menni!" - hangsúlyozta. Olasz csapatok soha nem fognak Ukrajnában harcolni - tette hozzá.
Úgy vélte, Vlagyimir Putyin orosz elnök számára a háborúban elesettek száma és az idő nem számít. Ezenkívül Putyin nagyon jól tudja, hogy a háborúkat a gazdaságban is vívják, valamint álhírekkel, amelyekkel hatást tudnak gyakorolni "a közvélemény hangulatára, fásultságára, egoizmusára, félelmeire".
Antonio Tajani külügyminiszter a Corriere della Sera napilapnak nyilatkozva azt mondta: Róma az első pillanattól az Európa kapujában álló Ukrajna oldalán áll, "de nem állunk háborúban Oroszországgal".
"A mi célunk a béke elérése, nem pedig a háború kiszélesítése" - szögezte le az olasz diplomácia vezetője.
Tajani korábban azt mondta, "hiba lenne belépni Ukrajnába. Nekünk segítenünk kell Ukrajnát védekezni. De ha mi belépünk háborúzni Oroszországgal, ez a harmadik világháború kockáztatását jelentené".
Forrás: MTI

Donald Trump: Orbán Viktor különleges ember + videó

Korlátlan időre kapott Magyarország mentességet a szankciók alól, aki mást mond, nem volt ott a tárgyaláson

Hatalmasat hazudott Gulyás Márton Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról! (VIDEÓ)

Ne legyél te is Peti! – Kocsis Máté megszívlelendő tanácsot adott

Még haza sem érkezett Orbán Viktor Washingtonból, máris aláírták a mérföldkövet jelentő szerződést

Most kiderült, ki bukott a legnagyobbat az Orbán-Trump találkozón!

Orbán Viktor: Megcsináltuk!

Hiába reménykedett a kudarcban a balliberális sajtó, végül be kellett ismerniük: Orbán Viktor tárgyalásai sikeresek voltak + videó

Szijjártó Péter: A rezsicsökkentés eredményeit meg tudjuk védeni

Orbán−Trump-találkozó: ez történt a kulisszák mögött

Orbán Viktor és Donald Trump találkozója tarol az interneten – Ez a washingtoni látogatás legnézettebb videója

Kiderült, miről beszélgetett Orbán Viktor Donald Trumppal a színfalak mögött + videó