
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Hont András szerdai Facebook-bejegyzésében egy érdekes összefüggésre hívta fel a figyelmet. Magyar Péter szavait idézve azt írja, hogy a március 15-i tüntetés szervezésében a legtöbbet öccse, barátnője és édesanyja segített. A publicista szerint Magyar édesanyja pedig nem más, mint az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese.
Amennyiben fontos a jogállamiságosság meg a bírói függetlenség, amelyért az ellenzéki közvélemény és a sajtó annyit szokott aggódni, akkor dr. Erőss Mónika ellen azonnal fegyelmi eljárást kéne indítani, és amennyiben igaz Magyar Péter állítása, akkor fölmenteni tisztségéből
– írta posztjában Hont András, aki szerint mindez azt jelenti, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, és közben a pártatlanságára tett esküjét is megszegi.
Másik megoldásként Magyar Péter nem mond igazat.
„Viszont, ha bármelyik lap ebben a hangulatban ezt megírja, netán az OBH-t is megkérdezi, és ráadásul még az is lesz a vége, amit írok, vagy az bizonyosodik be, hogy az Új Megváltó nem mond igazat, akkor majd érkezik személyesen ő, és odakommentál, hogy jó fizet a Tóni” – zárja bejegyzését Hont András.
Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár