
Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter
Bakondi György úgy vélekedett: ez annál is inkább veszélyes, mert nagyon vékony a határ a migránsok segítése és az embercsempészet között, vagyis ebben az esetben minden egyes eset egyedi mérlegelést igényelne.
További probléma, hogy ezeknek a szervezeteknek sokszor ismeretlenek a létrehozói, nem ismerjük a finanszírozási hátterüket, miközben közreműködnek az illegális határátlépők továbbjuttatásában.
Kérdés az is, hogy akit például kimentenek a Földközi tengerből, miért jogosult egyben politikai menedékjogra is Európában - fűzte hozzá.
Úgy vélekedett: a migránspaktum elfogadását azért erőlteti az unió, hogy a jogszabályt még a jelenlegi balliberális túlsúlyú Európai Parlament szavazhassa meg. Ugyanis várható, hogy az Európai Parlamenti választások után változik a testület összetétele.
Hozzátette, a balliberális erőközpontok is érzékelik, hogy a 2015 óta tartó, Európa-szerte terrorcselekményeket és biztonsági fenyegetést okozó menekültáradatot negatívan ítéli meg a kontinens közvéleménye.
Ezért a paktumban, az emberek biztonságérzetének növelése érdekében, szerepel az EU külső határainak szigorúbb ellenőrzése, illetve olyan gyűjtőtáborok létrehozása a határ közelében, ahonnan könnyebb visszaküldeni az illegális bevándorlókat - mondta Bakondi György, aki szerint ezek az intézkedések alkalmasak lehetnek arra, hogy a balliberális erők felhasználják az EP-választás alkalmával támogatottságuk növelésére.
Ezzel szemben Magyarországon a kormány álláspontja világos, és mivel az emberek nagy sokasága utasítja el, hogy migránsok nagy tömegei haladjanak át Magyarországon, a magyar kormány folytatni kívánja az illegális migrációt ellenző politikáját - mondta Bakondi György.
MTI

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök