
Gyújtogattak, rongáltak, tomboltak a tiszások a Rendszerbontó Nagykoncert után
A tárcavezető a magyar-török kereskedelmi és gazdasági vegyes bizottság alakuló ülését követően arról számolt be, hogy Törökország Európa egyik legnagyobb gazdasága, így a vele folytatott együttműködés egyértelműen Magyarország nemzeti érdeke.
Kiemelte: a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene tavaly 4,3 milliárd dollár volt, ami 18 százalékos növekedést és egyben új rekordot jelent.
"Újabb lépéssel közelebb kerültünk ahhoz a célhoz, amelyet Erdogan elnök úr helyezett elénk, s ez úgy szól, hogy hatmilliárd dollárra kell rövid időn belül növelni a két ország közötti kereskedelmi forgalmat" - mondta.
Szavai szerint emellett 29 százalékos bővüléssel megdőlt a törökországi magyar export rekordja is, ami nagyban hozzájárult a teljes kivitel 150 milliárd eurós értékű új csúcsának beállításához is.
"Ráadásul a kereskedelmi mérleg 9,3 milliárd euró plusszal zárt, ami azt jelenti, hogy egyetlen év alatt ledolgoztuk a külkereskedelmi veszteséget, amelyet 2022-ben az energiaemelkedés okozott számunkra" - tudatta.
Szijjártó Péter, akit tizenegy magyar cégvezető kísért el a találkozóra, ezt követően hangsúlyozta, hogy a 2023-as év a nagy magyar vállalati sikerekről szólt a török piacon.
Erre példaként említette, hogy rövidesen megkezdi a termelést a Medicor ankarai orvosi műszergyára, az Állami Nyomda is szerepet kapott az új török útlevél kidolgozásában és gyártásában, továbbá a Hell tavaly 19 millió doboz energiaitalt, míg a Hunland mintegy 71 ezer szarvasmarhát adott el az országban.
Ezen felül egy török-magyar hadiipari vegyesvállalat jött létre a honvédség 400 harci járműre vonatkozó megrendelésének teljesítése céljából, a V-Híd pedig szövetséget kötött a legnagyobb török vasútépítő vállalattal, hogy minél több vasútépítési projektben vehessenek részt közösen Európában és azon kívül - sorolta.
Mindezeket fontos eredménynek nevezte, ugyanakkor kijelentette, hogy a gazdasági kapcsolatokat az energetikai együttműködés helyezi majd új dimenzióba.
Jó hírnek nevezte, hogy véglegesítették a földgázvásárlási szerződés szövegét, az MVM így aláírhatja a szerződést a BOTAS-sal, amelynek alapján a második negyedévben megindul a szállítás Törökországból Magyarországra, idén 275 millió köbméternyi mennyiségben.
"Ez azt jelenti, hogy Magyarország a legelső olyan, Törökországgal nem közvetlenül szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál" - jegyezte meg.
Majd az energetikai együttműködés kapcsán bejelentette azt is, hogy a Mol és a TPAO török olajvállalat az eddigi stratégiai együttműködésükre alapozva megkezdi a Törökország délkeleti részén nemrégiben feltárt új kőolaj- és földgázlelőhelyek közös kitermelésének előkészítését.
Illetve átfogó nukleáris energetikai együttműködés indul a két állam között, amelyre az ad lehetőséget, hogy Magyarországon és Törökországban is azonos technológiával épül jelenleg atomerőmű - közölte.
A miniszter végül arra is kitért, hogy júliustól hazánk fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztét, és az egyik fő prioritás az EU-török vámunió modernizálását és kiterjesztését célzó munka felgyorsítása lesz.
"Ez részben európai gazdasági érdek, részben a mi saját nemzetgazdasági érdekünk" - vélekedett.
Valamint üdvözölte, hogy közel van a légiközlekedési egyezmény módosítása olyan módon, hogy annak nyomán jelentősen nőhessen a Budapestet Isztambullal és Ankarával összekötő járatok száma.
"Ezzel megteremtjük a lehetőségét a közvetlen elérés még intenzívebbé tételének, amely pedig mindig segít a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésében" - mondta.
MTI

Gyújtogattak, rongáltak, tomboltak a tiszások a Rendszerbontó Nagykoncert után

Lebuktak Magyar Péter szervezett provokátorai - videó

1 millió kézfogásra fel – különleges országjárásra indul Orbán Viktor

Cicanacis transzi vizelte oldalba a Fidesz székházat - Fotók

A Hősök terén mutogatta a heréjét egy tiszás rapper, botrányba fulladt Puzsér Róbert rendezvénye

Orbán Viktor: Mi vagyunk a hangos többség, hajrá, Fidesz!

Megint a rezsicsökkentést támadja, és az eltörlését követeli Magyar Péter energetikai szakértője

A Fidesz egyre több, a Tiszához köthető választási visszaélésről kap bejelentést

A Fidesz fog kormányt alakítani, bukta lesz a Tiszának! – szögezte le Orbán Balázs egy amerikai kutatás alapján

Szijjártó Péter: csak a nemzeti kormány képes kimaradni a háborúból

Deutsch Tamás: Magyar Péter átvert mindenkit, és tőle aztán senki ne várja, hogy kint tartja Magyarországot a háborúból!

Dömötör Csaba: a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására