
Orbán Viktor: A határon túli magyarok kezében is ott van a nemzetünk sorsáról szóló döntés
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az egyes izraeli telepesek szankcionálására vonatkozó EU-s javaslat vitája, illetve annak Magyarország általi blokkolása kapcsán, hogy "olyan indulatokkal túlfűtött, nagyon alacsony színvonalú személyeskedésbe átmenő" vitát még nem élt át az utóbbi tíz évben Brüsszelben, mint az előző hétvégén a külügyi tanácsban a közel-keleti napirendi pont alatt - írja az MTI.
"Jól látszik az, hogy Európában van egy nagyon komoly Izrael-ellenes álláspont. Sokan fel is sorakoztak emögé. Láthatjuk Európa nyugati felében, ahogyan itt, az Egyesült Államokban is, hogy az antiszemita bűncselekmények száma rohamosan növekszik, az Izrael-ellenes tüntetések száma nő, és a modernkori antiszemitizmus tombol. Ez Nyugat-Európában hatványozottan így van" - hangsúlyozta.
A helyzet az, hogy nyugat-európai kormányok ennek felülve most épp azt szorgalmazzák, hogy egyes izraeli állampolgárokat, úgynevezett telepeseket tegyenek fel szankciós listára. Mi azt gondoljuk, hogy ennek semmiképpen nincs itt az ideje
- fűzte hozzá.
Szijjártó Péter leszögezte, hogy Izraelt brutális terrortámadás érte, és jelenleg terrorellenes műveletet folytat, amely során a civilek megóvása mellett ki kell szabadítani a túszokat, ráadásul eközben mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében.
Most nincs itt az ideje izraeliek szankcionálásának, mivel az csak további feszültségeket tud generálni, meghosszabbíthatja a terrorellenes műveleteket, újabb áldozatokat okozhat
- figyelmeztetett.
"Európának itt is arra kellene koncentrálni, hogy a terrorellenes műveletek mielőbb sikerre vezessenek, és az élet visszatérhessen a normális mederbe a Közel-Keleten, ami amúgy már megindult az Ábrahám-megállapodásokkal, csak sajnos a Hamász terrortámadása ennek megálljt parancsolt" - húzta alá.
"Úgyhogy én rossz döntésnek tartanám, ha most izraeli telepeseket szankcionálnánk. Szerintem ennek most nincs itt az ideje. Örülök neki, hogy a csehek is hasonló álláspontot képviselnek, de megmondom őszintén, a többiek álláspontja most sem befolyásol minket" - fogalmazott.
Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter

Orbán Viktor: A határon túli magyarok kezében is ott van a nemzetünk sorsáról szóló döntés

Szijjártó Péter: Nincs olyan józanul gondolkodó magyar, aki támogatná a leválást az orosz energiáról - videóval

Kocsis Máté: Kijev nagyon nagy erőkkel van jelen a magyar választási kampányban

Egy szavazaton is sok múlhat – fontos üzenetet küldött a határontúli magyaroknak Orbán Viktor (VIDEÓ)

Leleplező videó: valóban korrupciós pénzt szállítottak az ukrán aranykonvojban

Brüsszel az üzemanyag védett árának kivezetését vagy korlátozását követeli

Exkluzív interjút adott a Tényeknek J.D. Vance: Orbán Viktor győzelmét várja

A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

J.D. Vance: Ne engedjük, hogy arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok

Orbán Viktor: Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Orbán Viktor helyretette Donald Tuskot: „Mit tettél a békéért?”

Videó: Donald Trump élőben üzent Budapestre: teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort