
Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a libanoni kollégájával, Abdalláh Buhabibbal közösen tartott sajtóértekezletén kiemelte, hogy hazánkat rendkívüli módon aggasztja a közel-keleti fegyveres konfliktus esetleges eszkalációjának veszélye, amit szavai szerint mindenképpen meg kellene előzni.
"Az egész nemzetközi közösségnek óriási a felelőssége ebben a tekintetben. A nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció megakadályozása érdekében" - szögezte le.
Figyelmeztetett, hogy amennyiben akár csak egyetlen másik állam belép a fegyveres konfliktusba, akkor az nagy valószínűséggel regionális, sőt talán még annál is szélesebb háborút eredményezne.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a világnak ezért létfontosságú érdeke lenne elkerülni a háborút Izrael és Libanon között.
"Mind tudjuk, hogy Libanon nem akar háborút és a libanoni emberek nem akarnak háborút, a libanoni embereknek még frissek az emlékei a háború kihatásairól, és tudjuk, hogy a libanoni kormány sem akar háborút" - mondta.
Hozzátette, hogy a nemzetközi közösségnek ezért támogatnia kell a bejrúti kormányt abban, hogy az mindent el tudjon követni a háború megelőzése céljából.
"Remélhetőleg a nemzetközi közösség érti ennek fontosságát, és képes lesz kapacitásai mozgósítására a közel-keleti konfliktus eszkalációjának megelőzése érdekében" - összegzett.
MTI

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak

Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának

A Kétarcú Konyhája névvel elkészítette Magyar Péter stílszerű menüsorát a Mindmegette

Szijjártó: az ukránok ismét megtámadták a Magyarország földgázellátásához nélkülözhetetlen gázvezetéket

Orbán Viktor vezetésével Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett