
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket
Az alkotmányjogász megjegyezte, hogy a brüsszeli vezetés és a mag-Európa irányítói korábban nem tapasztalt kicsinyes módszerekkel próbálják zsarolni a fősodorba nem illeszthető uniós országokat, Magyarország kormánya azonban példamutató jelleggel törekszik annak betartására, hogy a tagállamok az alapszerződések előtt egyenlők, feltétel nélkül.
Azt mondta, a brüsszeli negatív diszkrimináció példátlan és szégyentelen, ráadásul eredménytelen is. Úgy vélte ugyanis, hogy a fő cél a nemzeti kormány megbuktatása, a politikai és pszeudo-jogi eszközök teljes fegyvertárának bevetésével.

ifj. Lomnici Zoltán szerint Orbán Viktor eredményesen használja ki a lehetőségeit, és jelentősen tovább erősítette Magyarország (külső) szuverén hatalmának befolyását a világban.
Az alkotmányjogász megjegyezte: Magyarország egyértelműen a nyugati szövetségi rendszer része, ugyanakkor a polgári, nemzeti kormány felismerte, hogy "geopolitikai adottságaink és a keleti országok növekvő gazdasági befolyása miatt muszáj pragmatikus külpolitikát folytatnunk, és híd szerepet betölteni Kelet és Nyugat között".
MTI

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt