
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Hollik István közölte: a bíróság kimondta, hogy Varju László testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták. Megjegyezte, ez ismerős a magyar baloldallal kapcsolatban.
Úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc 2006-ban az őszödi beszédben bevallotta, hogy csalással nyerte meg az országgyűlési választást, majd, hogy a hatalmat megtarthassa, erőszakot alkalmazott békés tüntetőkkel szemben október 23-án. Most, 18 évvel később a bíróság mondta ki, hogy Varju László csalással nyert az 2018-as országgyűlési választáson, és erőszakot alkalmazott. "Persze azért, hogy a főnöke visszaszerezhesse a hatalmat" - jelentette ki Hollik István.

A fotón Varju László (Illusztráció: MTI/Kovács Attila)
Véleménye szerint 18 év alatt a baloldalon nem változott semmi, "a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért továbbra is bármire képesek, hazugságra, erőszakra, vagy ha kell, csalásra is". Ezt viszont a Fidesz nem hajlandó elfogadni, ezért azt követelik, hogy Varju László távozzon a közéletből - jelezte a kormánypárti politikus, azt szorgalmazva, Varju Lászlóhoz csatlakozzon a momentumos Fekete-Győr András is, akit szintén elítélt a bíróság nemrég.
Csalóknak és erőszaktevőknek nincs helyük a magyar Országgyűlésben - hangsúlyozta Hollik István.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár