
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csádi kollégájával, Mahamat Saleh Annadiffal közös sajtóértekezletén arról számolt be, hogy a két ország átfogó, több stratégiai területre kiterjedő együttműködési programot indít, amelynek biztonsági, gazdasági, humanitárius és oktatási pillére lesz - közölte csütörtökön az MTI.
Előbbi kapcsán kiemelte, hogy a gazdasági fejlődés és a társadalmi stabilitás alapját a biztonság adja, s ezért Magyarország kész hozzájárulni Csád erőfeszítéseihez az Európa szempontjából is rendkívül fontos Száhel-övezeti biztonság garantálása, a térségbeli terrorellenes fellépés sikerre vitele érdekében.
Hangsúlyozta: hazánk az Országgyűlés jóváhagyásával jövőre akár kétszáz katonát is vezényelhet ebből a célból Csádba.
Az az önök kormányának és parlamentjének döntésén múlik, hogy ez a katonai együttműködés milyen konkrét formát fog ölteni
- fogalmazott.
"Magyarországon nagyra becsüljük Csád szerepét a száheli stabilitás fenntartásában, nagyra becsüljük azt a küzdelmet, amelyet Csád folytat a terrorszervezetekkel szemben" - tette hozzá.
A miniszter ezt követően a kétoldalú együttműködés további három pillérét érintette. A gazdasági terület kapcsán bejelentette, hogy támogatják a magyar vállalatok beruházásait három, a közép-afrikai ország szempontjából fontos szektorban, a biztonságos vízellátás, a mezőgazdaság korszerűsítése, valamint a közigazgatás fejlesztése, digitalizálása terén.
Tudatta, hogy a humanitárius együttműködés keretében Magyarország orvosmissziókat küldött és fog is küldeni Csádba, hogy így hozzájáruljon az országban lévő körülbelül egymillió menekült ellátásához, emellett segítenek műveleti szakemberek kiképezésében és élelmiszerbiztonság-fejlesztési programot indítanak.
Végezetül pedig arra is kitért, hogy a jövőben évi huszonöt csádi hallgató tanulhat ösztöndíjjal a magyar egyetemeken, illetve az Agrártudományi Egyetem széles körű agrárképzési programot indít Csádban.
Láthatják, hogy ez egy széles körű, sok fontos területet felölelő partnerség, együttműködés, amelynek végrehajtására mi a magunk részéről készen állunk
- összegzett.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Európa biztonsága Afrikában kezdődik, mint az elmúlt évek tapasztalatai is mutatját, amit szavai szerint mindenkinek be kellene látnia.
"Afrika fejlődése, békéje, stabilitása Európa, s így Magyarország szempontjából is nagyon fontos érdek" - szögezte le.
Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány ezért szoros együttműködésre törekszik a kontinens biztonsága szempontjából meghatározó szerepet játszó és a terrorcsoportokkal szembeszálló afrikai országokkal.
"Mi Magyarországról, Európából aggodalommal figyeljük a terrorszervezetek globális térnyerését, azt, hogy világszerte nő a terrorfenyegetettség, és pontosan tudjuk, hogy Afrika, illetve azon belül a Száhel-övezet különösen kitett ennek a veszélynek" - figyelmeztetett.
Címlapfotó: Facebook/Szijjártó Péter hivatalos oldala

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt