
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
"Tárgyalásaink megmutatták, hogy ha vannak is pillanatnyi véleménykülönbségek közöttünk, a fontos dolgokban egyetértünk" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Jana Cernochová cseh védelmi miniszterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón újságíróknak.
Megerősítettük a V4-ek együttműködésének megerősítését és folytatását a védelmi politika terén
- ismertette a négy visegrádi védelmi miniszter prágai találkozóján elfogadott nyolcpontos közös nyilatkozatot Jana Cernochová.
A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi miniszter kétnapos találkozóját Jana Cernochová, a cseh védelmi tárca vezetője hívta össze abból az alkalomból, hogy a Visegrádi Négyek (V4) elnöki tisztségét jelenleg Csehország tölti be. A V4-hez a találkozó második napján a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC), illetve a Nyugat-Balkán országainak képviselői is csatlakoztak.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár