
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: látogatása elsődleges célja, hogy közvetlenül is kifejezze a magyar kormány szolidaritását a zsidó állammal az októberi Hamász-terrortámadás után.
Hozzátette: "eddig is és ezután is minden fórumon támogattuk és támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát".
A miniszter tájékoztatott arról, hogy Joav Gallant védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásaikon az aktuális biztonság- és védelempolitikai kérdések mellett a kétoldalú katonai kapcsolatok áttekintése, továbbá a védelmi ipar területén történő együttműködés kérdései álltak. Az egyeztetéseken részt vettek az ELBIT, a RAFAEL, valamint az IAI vállalatok vezetői is.

Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf
A látogatás során aláírták a magyar-izraeli katonai együttműködési megállapodást (MoU), amely a két ország közötti további védelmi ipari együttműködés feltétele - írták.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a magyar honvédelem egyik alapjának tekinthető légvédelem megújítása is Izraelhez köthető.
Hiszen a magyar kormány ehhez a méltán ismert és elismert izraeli Vaskupola radarrendszerének elemeit vásárolta meg, amelyek így - az amerikai-norvég NASAMS rakétarendszerrel együtt - alkotják Magyarország 21. századi, high-tech légvédelmi rendszerét
- áll a közleményben.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár