
Hornung Ágnes: új alap segíti a családokat
Eddigi családpolitikánkat a jövőben kiegészítjük egy olyan alappal, amely a testi, lelki és szellemi egészséget szolgálja, hiszen erre kell és lehet építkezni - mondta Hornung Ágnes vasárnap egy fővárosi rendezvényen.
Tenyek.hu 2023. december 10., vasárnap 16:16
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Ringató Alapítvány Ezer család énekel című adventi gyerekkoncertjén beszélt erről az esemény fővédnökeként.
Hornung Ágnes kiemelte: a kisgyermekes családokkal foglalkozó Ringató Alapítvány komoly segítséget jelent a családügyi államtitkárság számára. Elmondta, nagy öröm, hogy az adventi gyerekkoncert alkalmával olyan eseményt tudnak támogatni, amelyen a Ringató és a Kaláka egyaránt fellép.
A Ringató olyan programot indított el, amelyben gyermekek, szülők és az idősek együtt énekelnek. Ezek a koncertek, akárcsak a Kaláka fellépései, olyan élményt tudnak nyújtani a családoknak, amellyel közelebb tudnak egymáshoz kerülni, egyben gyermekük fejlődését is segítik
- fogalmazott Hornung Ágnes.
A vasárnapi adventi gyerekkoncerten a Ringató csaknem hetven foglalkozásvezetője működött közre, a házigazda Gróh Ilona, a Magyar Örökség-díjas Ringató alapítója volt. A rendezvényen több családszervezet, köztük a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK), a Civilút Alapítvány, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, valamint a Szülők Háza Alapítvány képviselője volt jelen.
A programmal a Ringató Alapítvány csatlakozott a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtéséhez, amelyben az idén a Piros Orr Bohócdoktorok karácsonyi vizitjeit támogathatják. A koncerten az államtitkár és a résztvevő szervezetek képviselői együtt gyújtották meg a Ringató adventi koszorújának második gyertyáját.
A Ringató koncertje után a Kaláka együttes ünnepi koncertje szerepelt műsoron Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel. Az ének és a zene mellé családszervezetek ünnepi kézműves- és egyéb családi programokkal is várták az érdeklődőket.
A Ringató foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessék a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Kénytelen volt elismerni a Kyiv Post: Orbán Viktor mindent megszerzett, amit akart

Orbán Viktor támogatási akciótervet jelentett be

Kifejezte háláját a szociális dolgozók felé Szentkirályi Alexandra

Irigykednek Európa vezetői, Orbán Viktor olyan sikereket ért el Washingtonban, amelyekre ők nem voltak képesek

Ukrán újságíró: Zelenszkij három korrupt politikussal állított be Trumphoz

Magyarország kíméletlen belga ellenfele korrupciós ügy miatt került a vádlottak padjára

Francia lap: Orbán Viktor washingtoni győzelme hatalmas arcul csapás az EU-nak

Orbán Viktor: Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a Migrációs Paktumot nem hajtjuk végre

Szentkirályi Alexandra alaposan kiosztotta a botmixeres Cseh Katalint és az egyházakat támadó Barabás Richárdot

Brüsszelben azzal számolnak, hogy a Tisza győzelmével elhárul az akadály Ukrajna uniós csatlakozása elől

Orbán Balázs szerint a washingtoni megállapodás történelmi siker, de most meg is kell védeni

Orbán Viktor üzent a nyugdíjasoknak

