
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta a NAV, hogy házkutatás történt a napokban Tordai Csaba ügyvédi irodájánál. Ahogy azt szombaton a Magyar Nemzet megírta, érdekes információt osztott meg az egyik belvárosi lakóknak szóló oldal a Facebookon.
Az 5. kerület – Itt lakunk nevű csoportban jelent meg egy poszt, amely szerint csütörtökön, a késő esti órákban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei jelentek meg a Vécsey utca 4. számnál.
Állítólag az egyik ügyvédi irodában tartottak házkutatást. Mondjuk érdekes, hogy miért ilyenkor. Bőven késő este volt már
– írta a poszt szerzője.
Az illető a kutyáját sétáltatta éppen, és a többiektől érdeklődött, tudnak-e részleteket. Megjegyezte: azt hitte, filmet forgatnak, „de a NAV autói voltak, és Vécsey 4-ben dolgoztak valamin nagyon”.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az interneten elérhető címkeresők szerint a Vécsey utca 4. szám alá jegyezték be Tordai Csaba ügyvédi irodáját.
A Városháza-gate szálainak felgöngyölítésekor, a szóba kerülő szereplők bemutatásakor a Magyar Nemzet részletes portrét festett Tordai Csabáról, aki nem más, mint Gyurcsány Ferenc államtitkára, Bajnai Gordon bizalmasa, Karácsony Gergely ügyvédje és főtanácsadója, ráadásul a jogász otthonosan mozog a Soros-szervezetek világában.
A lap megkereste az adóhivatalt és az ügyészséget is, hogy valóban történt-e házkutatás Tordai Csaba irodájában. Előbbi vasárnap annyit válaszolt, hogy kérdésünkkel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információjuk.

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt