
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához
Kifejtette, ez azt jelenti, hogy a természet által megalkotott környezetben olyan infrastrukturális fejlesztések történhessenek, hogy a vidéken élőknek valóban minőségi életük lehessen.
Nagy István úgy fogalmazott, az átadott piac egy gazdaságfejlesztési központ is, amely a helyi gazdaságot is erősíti.
Hozzátette: a hazai földben megtermelt helyi termékek értékesítése hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, az élhető, fenntartható vidéki élethez.
A hazai termékek megvásárlásával a magyar családokat és munkahelyeket tudjuk támogatni, és biztosak lehetünk abban, hogy jó minőségű és biztonságos termékeket vihetünk haza - emelte ki az agrárminiszter.
Elmondta, ezen szemlélet alapján kezdte meg 2012-ben a kormány a helyi termelői piacok fejlesztését. A cél az volt, hogy segítsék a kistermelők által megtermelt alaptermékek és az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz.
Nagy István ismertette, országosan ma már 321 termelői piac működik, ebből 23 Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Kiemelte, míg 10 évvel ezelőtt alig 5 ezer regisztrált kistermelő volt, ma már több mint 23 ezer ember foglalkozik ezzel a tevékenységgel, közülük csaknem 800-an szintén a vármegyében termelik és kínálják portékáikat.
A miniszter elmondta, hogy a Vidékfejlesztési programonkeresztül hirdették meg a kistermelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek stabilizálását segítő beruházási pályázati csomagot, amely a mezőgazdasági kisüzemek és a helyitermék-értékesítő piacok és vásárterek támogatására irányuló felhívásokból tevődött össze.
A programon belül a piacok támogatására irányuló kiírásban 162 kérelem csaknem 13 milliárd forint forrásban részesült, míg a kisüzemeket érintő felhívásban több mint 13 ezer mezőgazdasági kisvállalkozás nyert el egyenként 15 ezer eurós, összesen mintegy 74 milliárd forintnyi támogatást.
Nagy István hozzátette: mindezt úgy, hogy ehhez a pályázóknak nem volt szükségük önrészre.
A Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervben a kormány továbbra is folytatja a kisüzemek támogatását, melyre a jelenlegi tervek alapján a tárca első körben mintegy 30 milliárd forintot különített el, a felhívás pedig jövő tavasszal el is indul - hangsúlyozta az agrárminiszter.
Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, a kormány számára kiemelt fontosságú a vidék és annak megtartóerejének növelése. Mint mondta, Halmajon tavaly bölcsődét adtak át, emellett több utat és kerékpárutat is felújítottak, illetve az óvoda és az iskola is megújult.
Hozzátette, folyamatosan dolgoznak a helyi gazdaság fejlesztésén, és az M30-as autópálya megépítését az elmúlt időszak egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztésének nevezte.
Tóth József (Fidesz-KDNP), Halmaj polgármestere elmondta, az utóbbi négy évben a Vidékfejlesztési program támogatásával többek között megújult a község közétkeztetést biztosító konyhája és a fogászati rendelő is.
Az M30 termelői piac és elektromos töltőállomás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban mintegy 108 millió forintos európai uniós és hazai forrásból valósult meg, a beruházás kivitelezője pedig a Mónusz Kft. volt - ismertette a polgármester.
Az ünnepi köszöntők után az egyházi felekezetek képviselői megáldották az átadott létesítményt.
Forrás: MTI / Címlapfotó: Nagy István hivatalos Facebook-oldala

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó

Az Európai Zsidó Kongresszus is megszólalt a tiszás szóvivő karlendítős fotója után

Ukrán aranykonvoj: a tiszás ügyvéd terrorcselekmény miatt feljelentette a magyar hatóságokat

Gulyás Gergely: A magyar jövőt nem alakíthatják drogosok

Nem csoda, hogy Magyar Péterre alig kíváncsiak Orosházán, miközben Orbán Viktor megtölti a főteret Kaposváron

Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája

A Tisza célkeresztjében a Mol: brutális lépésre készülnek Magyar Péterék

Szívmelengető pillanatokból sem volt hiány Orbán Viktor kaposvári gyűlésén + videó

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a Molt, hogy váljon le az orosz olajról