
Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással
A közlemény szerint a hatósági szerződés jogintézményét a Gyurcsány-kormány alatt elfogadott, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény vezette be, 2005. november 1-jei hatálybalépéssel.
Ezért a hatósági szerződéssel kapcsolatosan megjelent hangulatkeltő, a közvéleményt félretájékoztató nyilatkozatok szándékos politikai hisztériakeltés szándékával születtek
- írták.

Fotó: MTI/ Máthé Zoltán
Hangsúlyozták, hogy a kormány a Dunaferr megmentése mellett döntött, megvédve ezzel több ezer család megélhetését.
A kormányrendeletből és a miniszteri utasításból egyértelműen kiderül, hogy a munkahelyek védelmét szolgáló jogi eszközök visszaélésszerűen nem alkalmazhatók, és egyértelmű garanciákat tartalmaznak a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére - áll a közleményben.

Magyar Péter bejelentette, Sulyok Tamás őt bízza meg kormányalakítással

Orbán Viktorral és Semjén Zsolttal egyeztetett a köztársasági elnök

Az államfő Magyar Pétert fogja javasolni a miniszterelnöki tisztségre és az Országgyűlés alakuló ülését a lehetséges legkorábbi dátumra hívja össze

Ez gyors volt: a Politico szerint Magyar Péternek nagyon mélyen meg kell hajolnia Brüsszel előtt, és még így is lyukra futhat

Orbán Viktor megszólalt a választási vereség után

Vucsics keményen visszaszólt Magyar Péternek, a megszólalása kapcsán az ostobaság szó jutott eszébe

Vance: Orbán Viktor Amerika szövetségese – „nem volt hiábavaló kiállni mellette”

Liberty Coalition for Free and Fair: demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok

Itt a névsor: ők a parlamentbe bekerült fideszes képviselők

Nemzetközi visszhang: a hírek élén a magyarországi választás eredménye

98,94 százalékos a feldolgozottság, így alakultak a választási eredmények

Orbán Viktor: Mi soha nem adjuk fel!