
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Kiemelte, hogy a földgáztárolók töltöttsége a fűtési szezonra elérte a 97 százalékot. Ha hidegebb tél lenne, akkor is lesz elegendő gáz, az ország tárolókapacitásai jelentősek - mondta.
Kitért arra, hogy a tárca energetikai fórumsorozatot indít a kistelepülések önkormányzatainak, ezek célja a kistelepülések versenyhátrányának csökkentése, energiahatékonyságuk növelése. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Bágyogszováton volt az első ilyen fórum, hétről-hétre minden vármegyébe eljutnak - ismertette.
Hangsúlyozta, hogy a kormány biztosítani tudja a rezsivédelmi alapot, az önkormányzatok energiaköltségeit pedig az idén 76 milliárd forinttal támogatta. Hozzátette, hogy a jövő évi költségvetésben az önkormányzatok rezsiterheit ennél is nagyobb összeggel, 83 milliárd forinttal kívánja segíteni a kormány.

Az energiaválság idején a kormány senkinek sem engedte el a kezét - közölte az államtitkár, hozzátéve: a magyar családokat úgy védi a kormány, hogy fenntartotta a rezsicsökkentett sávot, aminek révén az unió legalacsonyabb gáz- és áramárait fizetik az érintettek.
Koncz Zsófia a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az energiaválságban a vállalkozásokat is segítették, számos energiamegtakarítást eredményező beruházást támogattak.
MTI/A fotó illusztráció (MTI/Bodnár Boglárka)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár