
Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra
Egyre többet tudni arról, hogy ki is követhette el a hétfői, brutális brüsszeli merényletet, mely során két svéd fociszurkolót öltek meg – kezdte videós nyilatkozatát a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
A gyanúsított egy olyan illegális bevándorló, aki 2019-ben menekültkérelmet nyújtott be, de azt a belga hatóságok elutasították. Sőt, külföldi nemzetbiztonsági szolgálatok arra figyelmeztették őket, hogy egy radikalizálódott személyről van szó
– emelte ki.
A belga igazságügyi miniszter azt is elmondta, hogy sok ilyen jelzést kaptak.
Nemcsak a belgák, hanem mi is joggal tesszük fel azt a kérdést, hogy hogyan fordulhat elő ilyen előzmények után, hogy ilyen ember zavartalanul él Brüsszel Schaerbeek kerületében, amely egyébként nincs túl messze az uniós negyedtől
– tette hozzá Dömötör Csaba.
Majd leszögezte, hogy ilyen emberek tömegeit akarják szétosztani Európában.
Ráadásul felül akarják írni a magyar szabályozást, és a migránsokat már azelőtt be kellene engedni, hogy véget érne a menekültügyi eljárás. A hétfői eset is azt mutatja, hogyha egyszer bejöttek, akkor már bent vannak, és nincs annyi hatósági erőforrás, amellyel nyomon lehetne követni a veszélyes embereket. A következmények drasztikusak. Sokszor mondtuk, de ezek szerint nem elégszer. Ébresztő!
– hangsúlyozta.
A címlapfotó illusztráció (MTI)
Kapcsolód tartalamak:
Lelőtték a brüsszeli terroristát, videó készült, ahogy a mentők még küzdenek az életéért
Sokkoló felvételeken a brüsszeli terrortámadás, Allahu Akbar üvöltése után lövöldözött a merénylő

Sokkoló áremelkedés Nyugat-Európában – ezt eresztené rá a tiszás Tarr Zoltán a magyar autósokra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem katonai, hanem diplomáciai megoldás kell a háború lezárásához

Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Ha nincs olaj, nincs pénz + videó

Szijjártó Péter: Elég a színházból, még a mai napon indítsák újra a Barátság kőolajvezetéket!

Menczer Tamás: A budakörnyéki kábítószer-kereskedőknek kampó

Az Európai Zsidó Kongresszus is megszólalt a tiszás szóvivő karlendítős fotója után

Ukrán aranykonvoj: a tiszás ügyvéd terrorcselekmény miatt feljelentette a magyar hatóságokat

Gulyás Gergely: A magyar jövőt nem alakíthatják drogosok

Nem csoda, hogy Magyar Péterre alig kíváncsiak Orosházán, miközben Orbán Viktor megtölti a főteret Kaposváron

Aggódnak Kijevben, hogy nem áll jól a Tisza szénája

A Tisza célkeresztjében a Mol: brutális lépésre készülnek Magyar Péterék

Szívmelengető pillanatokból sem volt hiány Orbán Viktor kaposvári gyűlésén + videó