
Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával
A politikus elmondta: megdöbbentő a hír, hiszen a terrorszervezetek támogatása szöges ellentétben áll minden alapvető emberi normával, és joggal háborít fel minden jóérzésű európai embert.
Gál Kinga nemzetközi lapokra hivatkozva azt mondta, elképzelhető, hogy a vízhálózati fejlesztésekre szánt milliókat végül bomba- és rakétagyártásra fordíthatták a Hamász emberei.
Ezt Brüsszelnek azonnal tisztáznia kell
– szögezte le az EP-képviselő.
Hozzátette: „ezért támogatjuk a magyar biztos, Várhelyi Olivér javaslatát, miszerint a Palesztin Hatóságnak folyósított minden támogatást azonnal le kell állítani, és mindenre kiterjedő alapos vizsgálat kell az eddig kiutalt támogatásokról”.
Brüsszelnek ebben a helyzetben nem szabad titkolóznia! Nem engedhetjük, hogy akár egy eurócent is terroristáknál landoljon, mert a Hamász szörnyű terrorja nem ismétlődhet meg
– hangsúlyozta.
Hétfőn Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos X-bejegyzésében számolt be arról, hogy az Európai Bizottság minden kifizetést azonnal felfüggeszt a palesztinok számára.
„A palesztinok legnagyobb donorjaként az Európai Bizottság felülvizsgálja teljes fejlesztési portfólióját, összesen 691 millió euró értékben” – közölte a politikus.
Forrás: Magyar Nemzet

Szijjártó Péter: Brüsszel és Ukrajna tovább szórakoznak a Barátság kőolajvezeték megindításával

A britek is reagáltak Orbán Viktor interjújára

Orbán Viktor: Csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg április 12-én a háborúellenes szövetségünket

Gulyás Gergely: Nagy bajban lennének a dunaújvárosiak, ha Nagy Ervinnek kellene megoldani a problémáikat

Dömötör Csaba: jöhet a „Facebook-blokád”, az EU aktiválta a rendszert, amellyel korlátozni tudja a közösségi média tartalmait a magyar választás előtt

Menczer Tamás Magyar Péternek: figyelj Brüsszelre, holnap Orbán Viktor ott vitatkozik a „gazdáiddal, Ursulával és Weberrel”

Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés

Nácizmus után rasszizmus a Tiszában? A debreceni képviselőjelölt-jelölt diszkójában rejtegették a romagyilkosság fegyvereit

Apáti Bence: a Meta beavatkozik a magyar választásokba

Menczer Tamás: Elfogadhatatlan a Kutyapárt droglegalizációs terve

Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveit

Baloldali elemző: a Fidesz kampánya lendületet vett, míg a Tisza kifulladóban