
Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szlovák gazdasági miniszterrel, Peter Dovhunnal írja alá a szóban forgó megállapodást, amelynek értelmében a két ország összehangolja részvételét a nukleáris fejlesztésekben.
Ez segít majd minket abban, hogy ezeket az új technológiákat minél előbb nemzeti energiamixünkben alkalmazhassuk
- emelte ki Szijjártó Péter.
Leszögezte, hogy az európai energiaellátási válságra a legjobb megoldást a nukleáris kapacitások növelése jelenti, mivel az atomerőművek olcsón és biztonságosan tudnak nagy mennyiségű elektromos áramot előállítani.
Ráadásul - mint rámutatott - a nukleáris energia kifejezetten környezetbarátnak minősíthető, amit az is jól mutat, hogy a paksi bővítés nyomán évi 17 millió tonnányi szén-dioxid kibocsátása lesz kiváltható.
Szijjártó Péter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az atomenergiával szemben még mindig "nagyon komoly támadások" vannak Európában.
"Még mindig komoly ideológiai és politikai alapú törekvések vannak arra, hogy a nukleáris energiát hátrányos helyzetbe hozzák, és elvegyék a nukleáris energia használatának lehetőségét azoktól az országoktól, amelyek egyébként a nemzeti energiamixükben jelentős mértékben támaszkodnak az atomenergiára" - hangsúlyozta.
Így van ez Magyarország és Szlovákia esetében is. Mind Magyarország, mind pedig Szlovákia esetében a nukleáris energia nagy szerepet játszik az energiaellátás biztonságában. A nukleáris energia feladása a nemzeti érdekeinkkel ellentétes volna
- tette hozzá. A miniszter elmondta, mindeközben rendkívüli technológiai fejlesztések zajlanak az iparágban.
"Érdekünk, hogy mi is ott legyünk ezeknél a fejlesztéseknél, érdekünk, hogy lássuk, milyen folyamatok zajlanak, és érdekünk, hogy az újgenerációs nukleáris megoldásokat majd a jövőben tudjuk használni az energiaellátásunk biztonsága érdekében" - közölte.
A nukleáris energia megoldást jelent az európai energiaválságra, s jó hír, hogy most a szomszédainkkal ebbéli törekvéseinket össze tudjuk hangolni
- összegzett.
Forrás: MTI

Már a tiszás Tibi atya sem bízik a Magyar Péterék választási sikerében

Kimondta a kulcsember: „Veszélyes időkben a Fidesz a biztos választás”

Orbán Viktor: a választás tétje az is, hogy bevándorló országgá tesszük-e Magyarországot

Orbán Viktor: A következő kormányzati években elérjük az 1000 eurós minimálbért és az 1 milliós átlagbért

Mráz: a Fidesz a tapasztalat és a fiatalítás egyensúlyára törekszik

Benjámin Netanjahu mellett több külföldi politikus is méltatta Orbán Viktort és a Fideszt

Kelemen Hunor: Orbán Viktor vezetésével Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat

Már a Partizánban is arra jutottak, hogy a Fidesz a biztos választás

Őry Péter: a Fidesz a biztos választás a határon túli magyarság képviseletére

Már az ellenzéki sajtó is Fidesz-előnyt számol, Magyar Péter pánikolva akadt ki

„A biztos választás a Fidesz, nem most kell kísérletezni” – Szalai Zoltán és Mráz Ágoston Sámuel elemzése a Fidesz-kongresszuson

Deák: az öngól is gól – Magyar Péter a Fidesz üzenetét reklámozza